
Horvátországban is a jobboldal győzött a választáson
Délnyugati szomszédunknál helyhatósági választásokat tartottak.
A jobboldali kormányzópárt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) lett a vasárnap megrendezett helyhatósági választások egyértelmű győztese Horvátországban - derült ki a zágrábi választási bizottság által hétfőn közzétett adatokból.

A HDZ 21 megyéből 15-ben nyert és a 127 horvát városból 61-ben választottak HDZ-s polgármestert, a 420 járásból pedig 204-ben HDZ-s elöljárót. Ez azt jelenti, hogy az 576 közigazgatási egységből 280-at szerzett meg a kormányzó párt.
Andrej Plenkovic, a HDZ elnöke rendkívüli elégedettségének adott hangot az eredmények kapcsán.
"A HDZ remek meccseket játszott. Bármit is próbált beképzelni magának az ellenzék, Horvátország ismét teljesen kék lett"
– mondta, hozzátéve, hogy a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest további eredményeket értek el, továbbá a négy nagyvárosból kettőben szereztek polgármesteri tisztséget. Plenkovic hozzátette, hogy a pártja gyakorlatilag a parlamenti és az európai parlamenti választások eredményét hozta, és továbbra is meggyőzően a legerősebb politikai párt Horvátországban.
Hajdaš Dončić, a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke elmondta: pártja három céllal indult neki a választásoknak, és mindhármat teljesítette. Az SDP növelni akarta tanácstagjai számát a városokban, megyékben és járásokban, folytatni akarta az együttműködést Képesek Vagyunk Rá! (Mozemo!) baloldali-zöld szövetséggel és nyerni kívánt Zágráb városában, valamint több megyében - mutatott rá, majd aláhúzta, hogy valóban több tanácsnokuk van, elsöprő többséggel nyertek Zágrábban, és négy megyében van irányító szerepük.
A négy legnagyobb horvát város közül Splitben és Eszéken a HDZ-nek van polgármestere, míg Zágrábban Tomislav Tomašević jelenlegi polgármester győzött, pártja, a "Képesek Vagyunk Rá!" és az SDP közös jelöltjeként. Fiumében (Rijeka) több évtizednyi szocialista vezetés után független jelöltet választottak meg a város élére.
A kisebbik koalíciós kormánypárt, a jobboldali populista Haza Mozgalom (DP) Eszék-Baranya és Vukovár-Szerém megyében szerzett megyei elöljárót a második körben közösen a HDZ-vel. Nem sikerült azonban megtartania Vukovár városát, ahonnan a DP országos párttá nőtte ki magát. Ivan Penava, Vukovár eddigi polgármestere, a DP elnöke elmondta,
"Vukovár volt a mi bázisunk, de átéltünk már ennél sokkal rosszabb dolgokat is."
A polgármesteri székért nem Penava szállt versenybe, egy fiatal jelöltet indítottak, aki a második fordulóban alulmaradt kihívójával szemben.







