
Dél-Korea lekapcsolta a popzenét bömböltető hangszóróit az észak-koreai határon
A határ-menti településeken élők üdvözölték a döntést.
Dél-Korea újonnan megválasztott elnöke elrendelte azoknak a hangszóróknak a kikapcsolását és leszerelését, melyeket az észak-koreai határon állítottak föl, hogy popzenét és propagandát játszanak a hátár másik oldalára.Az államfő azzal indokolta a döntés, hogy szeretné "helyreállítani a két Korea közötti bizalmat" - jelentette a New York Times amerikai napilap online kiadása.

A most leszerelt hangszórókat még tavaly nyáron "állították hadrendbe", miután Észak-Korea szeméttel és emberi ürülékkel töltött ballonokat reptetett át délre. A hangszórókon dél-koreai popzenét, azaz ismertebb nevén K-popot, a világ híreit, időjárás jelentést, valamint északot kritizáló és Dél-Koreát életető propagandaszövegeket bömböltetettek éjjel-nappal.
I Dzsemjong, Dél-Korea nemrég beiktatott új elnöke szerdán utasította a hadsereget, hogy kapcsolják le hangszórókat. Szerinte ezek az eszközök nem segítenek a két Korea közötti bizalom helyreállításában, neki viszont éppen ez az egyik kitűzött célja a ciklusa során.
A hangszórók kikapcsolását több emberjogi szervezet is élesen kritizálta. Szerintük ezek az eszközök fontos "hidat" jelentettek az észak-koreai lakosság tájékoztatásában, akik most attól a kevés információtól is elesnek, amihez eddig hozzáfértek.
A határ-menti településen élők viszont üdvözölték az elnök döntését. Az ő elmondásuk szerint a hangszórók kikapcsolásának hatására Észak-Korea is kikapcsolta a sajátjait, és hónapok után csütörtökön volt az első nap, amikor nem érkeztek elviselhetetlen zajok a határ északi oldaláról.
I Dzsemjong dél-koreai elnököt múlt héten választották meg államfőnek, miután az elődjét, Jun Szogjolt alkotmányos vádeljárás alá helyezték és elmozdították a hatalomból. Junnak azért kell most bíróság elé állni, amiért tavaly decemberben - kamu indokokra hivaktozva - hadiállapotot vezetett be, ami káoszhoz vezetett.
A június 4-i hivatali eskütételét követően I Dzsemjong hangsúlyozta, hogy a legjobb biztonság a harc nélküli béke, utalva arra, hogy a két Korea közötti feszültségeket tárgyalások útján akarja rendezni.







