RETRO RÁDIÓ

Így vágott vissza a nő, amiért a volt férje elmaradt a gyerektartással

Létrehozva2025. 06. 04. 13:40

Egy amerikai édesanya nem tájékoztatta volt férjét arról, hogy az útlevelét visszavonták a gyerektartási elmaradás miatt, majd elvitte a közös gyerekeket külföldre. A férfi csak akkor döbbent rá, amikor már késő volt, és nem tudta követni őket.

Egy amerikai édesanya tudta, hogy a volt férje útlevelét visszavonták, miután az elmaradt a gyerektartás-fizetéssel, ennek ellenére elvitte a gyerekeket külföldre, és egy szót sem szólt az apának. A férfi csak akkor jött rá, amikor ő is utazni akart, de már nem tehette. A történet a Redditen jelent meg, ahol az édesanya osztotta meg. Volt férje éveken át nem fizetett gyerektartást, több ezer dollárral tartozott. 

intimzóna
A férfi csak akkor jött rá, amikor ő is utazni akart, de már nem tehette. Fotó: Maridav /  Shutterstock

Ennek következményeként az amerikai kormány automatikusan visszavonta az útlevelét, ez egy olyan jogszabály, amely szerint 2 500 dollár tartozás felett az útlevél érvénytelenné válhat, írja a People.

Az anya tudott erről, mégsem közölte a férfival, aki csak akkor döbbent rá a helyzetre, amikor maga is utazni akart. Dühösen felhívta volt feleségét, aki csak annyit válaszolt:
„Te sem szóltál, amikor úgy döntöttél, hogy nem fizetsz gyerektartást.”

Az internetes közönség megosztott volt. Voltak, akik szerint a férfi teljesen magának köszönheti a helyzetet, és az anya semmilyen kötelezettséggel nem tartozott irányába. Mások viszont úgy vélték, a bosszúállás sem vezet sehová, különösen akkor, ha a gyerekek érdekei is sérülhetnek egy ilyen rejtett játszmában.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.