Létrehozva: 2025.05.16.

XIV. Leó pápa megérkezett az Instagramra – Ezt posztolta először az új egyházfő

A pápa úgy döntött, hogy „aktívan jelen lesz a közösségi médiában az X és az Instagram hivatalos pápai fiókjain keresztül” – írja a Kommunikációs Dikasztérium keddi sajtóközleménye. XIV. Leó pápa így már elérhető a fiatalok számára is, eredeti, hivatalos fiókokon keresztül, sőt, már posztolt is az új pápa.

Május 13-án, mindössze egy héttel a konklávé után, XIV. Leó pápa hivatalosan is belépett az Instagram világába. Az új egyházfő első bejegyzése egy 17 képből álló poszt volt, ami az első munkával töltött hetét dokumentálta. De azóta is folyamatosan posztol.

 Leó pápa
Leó pápa mindenkit meglepett, amikor regisztrált az Instagramra és az X-re  Fotó: afp / afp

XIV. Leó pápa követőinek száma átlépte a 13 milliót  

A profilt máris több mint 13 millióan követik, ezzel azonnal a közösségi média egyik legnépszerűbb személyiségévé vált. „Biojában", azaz a profil bemutatkozásánál ugyanaz a mondat áll, amivel az emberek elé lépett megválasztása után és, ami Jézus első szavai is voltak miután feltámadt: „A béke legyen veletek!”

Az első poszt tartalmát hét nyelven tették közzé: angolul, portugálul, spanyolul, olaszul, franciául, lengyelül és németül, de a többi poszt alatti leírás is több nyelven szerepel. XIV. Leó pápa az első hivatalos Instagram-bejegyzésével új korszakot nyitott az egyházi kommunikációban, de nem ő az első egyházfő, aki a közösségi médiában szólítja meg a híveket. 2012. december 12-én XVI. Benedek pápa is megjelent a Twitteren.

A Vatikán Kommunikációs Dikasztériuma aktív közösségi médiajelenlétet kíván fenntartani a hivatalos pápai fiókokon keresztül az X-en és az Instagramon is

 – olvasható a hivatalos sajtóközleményükben. Ezek után mindenkit az érdekel, mikor jelenik meg Leó pápa a TikTokon, vagy más, fiatalok által kedvelt platformokon, hogy elérje a híveket

A pápát két nap alatt már több mint 13 millióan követték be Instagramon  Fotó: Képernyőfotó /Instagram / pontifex

Nem ez az egyetlen, amiben modern az új pápa

Az új pápa számos dologban modern eszközökkel él. Például ő az első pápa, aki okosórával misézik. Nemrégiben elterjedt az a kép, amit az egyik miséjén készítettek. XIV. Leó karján egy Apple Watch okosóra látható. De más, szintén nagyon emberi és hétköznapi érdekesség is van XIV. Leóval kapcsolatban. Például, hogy nagy White Sox drukker és odavan a baseballért. Ráadásul ő az első észak-amerikai származású egyházfő és az első Ágoston-rendi szerzetesből lett pápa. 

XIV. Leó már autót is választott magának, ha kíváncsi vagy, milyet, kattints a Ripost YouTube-videójára!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek