
"Nem lehetünk elég hálásak!" Négyszer győzte le a rákot a bátor, 12 éves kislány
Egy jószívű ismeretlennek köszönheti az életét.
Amelie Coelho Flatt a bedfordshire-i Stotfoldból ugyan még csak 12 éves, de máris annyi mindenen ment keresztül, mint mások talán egész életükben sem. A kislány mindössze hároméves volt, amikor leukémiát diagnosztizáltak nála, és bár sikerült legyőznie a betegséget, az, a folyamatos kezelések ellenére, újra és újra visszatért. Végül négyszer kellett leküzdenie a rákot, negyedszerre immár véglegesen.

Amelie életét ugyanis nemrég egy őssejt-transzplantációval sikerült megmenteni, egy németországi donornak köszönhetően, aki az egyetlen, erre megfelelő személy volt a globális csontvelő-regiszterekben. A műtétet követő 128, izolációban eltöltött nap után Amelie végre megszabadult a betegségtől.
Amelie-t 2015 diagnosztizálták először leukémiával, amikor hányt, mielőtt egy születésnapi bulin vett volna részt. Édesanyja, Sofia elmondása szerint, eleinte nem gyanakodott semmi aggasztóra, ahogy a háziorvosuk is azt gondolta, csak egy vírus. Amikor azonban Amelie állapota nem javult, kórházba vitte.
Azt hitték, hogy vizeletfertőzés, és antibiotikumot adtak neki, de nem voltak fájdalmai, így nem győzött meg ez a diagnózis. Másnap Amelie a kanapén feküdt: megint rosszul volt, és láttam, hogy nem néz ki jól
- idézte fel az anyuka, hogy jutottak el végül a pusztító diagnózisig, miután a kislány bekerült az intenzív osztályra, majd kiderült, hogy valójában leukémiában szenved, ami aztán újra és újra kiújult nála.
Szerencsére, mára ezt végre maguk mögött tudhatják.
Nem tudjuk eléggé megköszönni annak az idegennek a segítségét, mivel ő volt Amelie egyetlen esélye a túlélésre. Nehéz volt számára az, hogy el volt szigetelve: csak haza akart menni, hogy az öccsével lehessen. Most ünnepel, és élvezi azokat egyszerű, hétköznapi tevékenységeket, mint amilyen a barátokkal való találkozás és az úszás: mindazt, amit elszigetelten nem tudott megtenni
- mondta el Sofia, a The Sun beszámolója szerint.







