Krausz Gábor
A potenciális merénylőkre 5 helyszínen csaptak le.
Egy összehangolt akció keretében a brit terrorelhárítás 8 tisztázatlan jogi helyzetű iráni bevándorlót vett őrizetbe szombaton, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az "utóbbi évek legnagyobb terrortámadását tervezték elkövetni" egy londoni célpont ellen - írja a BBC.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a letartóztatásokra egyszerre, az ország öt helyszínén került sor, köztük Londonban, Swindonban, Stockportban, Rochdale-ben és Manchesterben. Az elfogott potenciális terroristákról egyelőre csak annyit tudni, hogy iráni állampolgárok, 20 és 50 év közöttiek, és egy meg nem nevezett londoni helyszín ellen terveztek robbantásos merényletet elkövetni.
A londoni rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy a merénylők célpontját a nyugalom megőrzése érdekében nem hozzák nyilvánosságra. A BBC értesülései szerint a gyanúsítottakat a 2023-as nemzetbiztonsági törvény alapján vették őrizetbe, ami lehetővé teszi minden érintett korlátok nélküli elfogását. Ezt a törvényt egyébként a külföldről finanszírozott terrorizmus felszámolása érdekében szavazta meg annak idején a parlament.
Yvette Cooper belügyminiszter vasárnap azt közölte a rendőrségi akcióról, hogy az „az elmúlt évek legnagyobb terrorizmusellenes művelete volt". A tárcavezető "államérdeknek", és "rendkívül fontosnak" nevezte a folyamatban lévő nyomozást.
Az iráni gyanúsítottak elfogásáról több amatőr videofelvétel is megjelent az interneten. Az egyik videón az látható, ahogy maszkos ügynökök egy összekötözött kezű embert vonszolnak ki az otthonából Rochdaleben.
Egy szemtanú azt mondta a BBC-nek, hogy az egyik elfogás egy swindoni kávézóban történt, ahová hat civil ruhás rendőr lépett be, akik kávét és fánkot rendeltek, mielőtt „ráugrottak" volna a gyanúsítottra.
A rendőrség tájékoztatása szerint az őrizetbe vett gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van, egyelőre egyikükkel szemben sem emeltek vádat. Hogy az otthonaikban tartott házkutatások során a hatóságok mit találtak, egyelőre nem tudni.
Az eset kapcsán érdemes felidézni a brit belbiztonsági szolgálat (MI5) vezetőjének októberi nyilatkozatát. Ken McCallum akkor azt mondta, hogy az elmúlt években 20 olyan terrortámadást azonosítottak és hiúsítottak meg, amit az iráni rezsim támogatott és finanszírozott.
Az Egyesült Királyságban egyébként jelenleg hármas fokozatú terrorfenyegetettség van érvényben az ötfokozatú skálán, ami azt jelenti, hogy egy esetleges merénylet esélye "jelentős".