
Kim Dzsong Un szeme láttára borult fel Észak-Korea legnagyobb hadihajója
Az észak-koreai vezető szerint a baleset megrendítette nemzetük méltóságát és büszkeségét.
Felborult és részben elsüllyedt Észak-Korea legnagyobb és legmodernebb hadihajója, amikor egy ünnepélyes ceremónia részeként vízre bocsájtották a járművet. Az incidenst Kim Dzsong Un a helyszínen nézte végig, majd „bűncselekménynek” minősítette az esetet. Szakértők szerint borítékolható, hogy a történtek miatt politikai tisztogatás következik a hadvezetésben - írja a New York Post.

Az incidens szerda délután történt, a Japán-tenger partján fekvő Cshongdzsin város kikötőjében. A sikertelenül vízre bocsájtott hajót korábban az "észak-koreai haditengerészet zászlóshajójának" nevezték, amit úgy harangoztak be, hogy akár "70 rakéta hordozására is képes". Kim Dzsong Un akkor áttörésnek nevezte a fejlesztést a haditengerészet modernizálása felé vezető úton.
Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, de észak-koreai közlés szerint az ötezer tonnás romboló alsó része megsérült. A hadihajó alján nem keletkezett lyuk, de a jobb oldali hajótest megkarcolódott, és a mentőcsatornán keresztül tengervíz ömlött be a hajó hátsó részébe.
"A baleset megalázta államunk méltóságát és önbecsülését, és a romboló azonnali helyreállítása nem csupán gyakorlati kérdés, hanem közvetlenül az állam tekintélyéhez kapcsolódó politikai kérdés"
– idézte a KCNA észak-koreai hírcsatorna Kim Dzsong Un-t, aki arra utasította az illetékeseket, hogy a hajót haladéktalanul állítsák helyre a júniusra tervezett kulcsfontosságú pártkongresszusig. Kim szerint az incidens egy pillanat alatt súlyosan megrendítette nemzetük méltóságát és büszkeségét.
Az észak-koreai vezető a történteket teljes gondatlanságnak, felelőtlenségnek és a tudománytalan tapasztalati szemléletnek tulajdonította. Hozzátette, hogy az elfogadhatatlan hibák következményeiről a jövő havi plenáris ülésen döntenek. Bár nem világos, milyen büntetés vár a felelősökre, Észak-Korea emberi jogi helyzete hírhedten súlyos. Jogvédők szerint az országban embereket börtönözhetnek be olyan apróságokért is, mint egy dél-koreai film megnézése.
Észak-Korea ritkán számol be nyilvánosan belső kudarcokról, bár az elmúlt években előfordult már néhány hasonló beismerés. Tavaly novemberben például a hat hónappal korábban történt katonai műhold felrobbanását a legsúlyosabb kudarcnak minősítették, és bírálták az előkészületek felelőseit. 2023 augusztusában egy másik sikertelen műholdindítást ugyanakkor akkor még nem tartották komoly problémának.







