RETRO RÁDIÓ

Ekkora tahót: könyörögnek a fiatal nőnek, hagyja el a párját, mert ősbunkó

Létrehozva2025. 05. 30. 15:30

A pár először ment el együtt nyaralni, de már az internet népe könyörög a nőnek, hagyja el a bunkó pasit.

Egy nőnek már-már könyörög az internet népe, hogy "dobja vissza a metaforikus tóba a barátját", miután hallották, hogyan viselkedett a közös nyaraláson. 

térkép, földrajz, utazás, útlevél, nyaralás, first minute
Fotó: Pixabay

A fiatal nő elmesélte, hogy egy éve van együtt a barátjával és most mentek el először együtt nyaralni. A Garda-tó szépségét választották. Hajnal 4-kor keltek, hogy elérjék a repülőt, ami miatt kicsit korán indult a nap. A pár egyik tagja még nem kapta meg akkorra a fizetését, így behatároltak voltak a lehetőségek, hogy milyen étteremben és mit ehetnek. Ezzel még meg lehetett volna barátkozni, ám kiderült: mindenben teljesen más elképzelésük volt.

"Délután 3-kor érkeztünk meg a szállodába. Az ágyra vetette magát, és azt mondta: „Ki vagyok készülve”. (Észrevettem, hogy ezt gyakran mondja). Készítettem egy kávét, kipakoltam, a telefonommal foglalkoztam, és egy kicsit ültem az erkélyen. 5 óra körül megkérdeztem: „Készen állsz a kimozdulásra?”. Erre ő nevetett, és azt mondta: „Nem! Most értünk ide!”. Azt mondtam: „Csak sétálni akarok” (a tó szó szerint a szállodával szemben volt az út túloldalán). Azt mondta: „Ó, ne, erre ma este nem vagyok képes, csak enni és aludni akarok”. 5 óra volt!! Szóval azt mondtam: „Oké, akkor megyek sétálni”. Bosszantotta, hogy nélküle is elmentem, és duzzogni kezdett. Elmentem sétálni egyet egyedül, és úgy 7:30 körül értem vissza. Ideges volt, és megkérdezte, hol voltam, mert éhes volt. Azt mondtam: „Van egy bolt nem messze az úttól.” Azt mondta: „Nyaralni vagyok, nem akarok vásárolni!” Így elmentünk a szálloda éttermébe.

Másnap reggel 6-kor keltem (mindig korán kelek, nem tehetek róla). Csináltam egy kávét, majd elmentem sétálni. 8-kor értem vissza. Még aludt. Lezuhanyoztam, csináltam még egy kávét. 10-kor felébresztettem, és megkérdeztem, kér-e kávét. Azt mondta, hogy igen. Csináltam neki egyet, de visszaaludt, és így a kávé kihűlt. 11-kor újra felébresztettem, kért még egy kávét. Csináltam neki egyet, de újra elaludt. 11:30-kor újra felébresztettem, és mondtam, hogy el akarok menni, megkérdeztem, hogy jön-e. Kért még egy kávét, mondtam, hogy csinálhat magának egyet, mert már kettőt csináltam neki, amiket hagyott pocsékba menni. Erre elkezdett nyafogni, ezért mondtam: „Mindjárt ebédidő van, unatkozom, és kimegyek, jössz?” Azt mondta, csak pihenni akar ma a szállodában, és azt mondta, hogy használni akarja a medencét. Rendben. Kimentem és béreltem egy biciklit, egész délután a kisvárosokban jártam. Délután 5-kor értem vissza – még mindig ágyban volt és a telefonján játszott. Megkérdeztem: „Használtad a medencét?” Erre azt mondta: „Egyedül? Nem! Vártam, hogy visszajöjj!”.

Ezek után a nő úgy döntött, mindenképpen egyeztetni kell a másnapi programot, ő ugyanis szeretett volna elmenni Veronába kirándulni. A párja ebbe bele is egyezett. De minden ugyanúgy történt, mint előző napon.

"Amikor délben még mindig aludt, én teljesen kiborultam és veszekedni kezdtem vele, hogy megbeszéltük, hogy 10-kor indulunk, erre elment már a nap fele, én itt unatkozom, ő meg csak alszik. Erre vonakodva felkászálódott, de azért odavetette, hogy a nyaralás célja a pihenés. Délután 2-kor értünk Veronába. Amint odaértünk, elkezdett a kajáról nyafogni, mondván, hogy egész nap nem evett. Nem akart látnivalókat nézni, csak le akart ülni és enni. És ez így ment az egész nyaralás alatt. Mérhetetlenül lusta. Teljesen kikészített" - írta a fiatal nő. 

A kommentelők könyörögni kezdtek, hogy hagyja ott ezt az önző, lusta alakot és adjon hálát az úrnak, hogy nincsenek gyerekei egy ilyen férfitól. "Ez egy önző s.fej, hagyd ott azonnal! Ilyen ősbunkóval nem érdemes az idődet fecsérelni".

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.