RETRO RÁDIÓ

Visszataszító, amit egy sunyi nyugdíjas csinált a Tescóban a többi vásárlóval

B.
Szerző
B.
Létrehozva2025. 04. 07. 18:30

Furcsán viselkedett a nyugdíjas. A Tesco egyik vásárlója kapta rajta.

Rajtakaptak egy nyudíjas férfit, amint titokban több mint 100 nő szoknyája alá videózott be, miközben a Tescóban vásároltak. George Chilvers 15 éven keresztül rögzített vásárlókat a szupermarketben, áldozatai fiatal, iskolás lányok és 60 év körüli nők voltak. Hogy mennyi szoknya alá sikerült bepillantania a kameráján keresztül, pontos még mindig nem tudni, a legtöbb áldozatot ugyanis még nem azonosították. 

Tesco
A Tesco egyik vásárlója kapta rajta a nyugdíjas férfit Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A 73 éves nyugdíjas most állt bíróság elé. A meghallgatáson megszólalt egy nő, aki tavaly januárban az angliai Haydockban, a Tescóban vásárolt, és észrevette, hogy Chilvers furcsán viselkedik. Látta, hogy a gyanútlan áldozat mellett kuporgott, és mobiltelefonját a szoknyája alá helyezte, kamerával felfelé. A szemtanú azonnal szólt a másik nőnek, hogy mit látott. Az idős férfi pedig, mintha mi sem történt volna, folytatta a vásárlást, fizetett pár áruért, majd elhagyta az üzletet.

A Tesco biztonsági őre azonosította a nyugdíjast

A sunyi nyugdíjas ellen bejelentést tettek a helyi rendőrségen. Akkor sikerült azonosítani, amikor hat nappal később visszatért a boltba, és egy biztonsági őr feljegyezte a rendszámát. A rendőrök több elektronikus eszközt is lefoglaltak Chilverstől, amelyek átvizsgálása során 426 megdöbbentő videót találtak, amelyek gyanútlan nők szoknyás felvételeit dokumentálták egészen 2009-től.

Az egyik nő úgy fogalmazott a bíróságon: 

Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen bűncselekmény egy zsúfolt, jól megvilágított szupermarketben megtörténhet.

A nyugdíjas védőügyvédje is felszólalt, elmondta, a 73 éves férfi már több mint 50 éve házas. Két felnőtt gyermeke és két unokája van. 

Érthető módon elhidegült gyermekeitől és unokáitól a bűncselekmény következtében. Ez az úriember egy nyugdíjas köztisztviselő, aki jó karriert futott be. Őszintén megbánta. Felesége továbbra is támogatja, bármilyen nehéz is lehetett neki

- idézi a védőügyvéd szavait a DailyStar.

A nyugdíjas férfi lehajtott fejjel, remegő kézzel vette tudomásul, hogy 28 hónapos börtönbüntetést kapott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.