
Megtaláltuk Ferenc pápa utolsó üzenetét, ez állt benne
Az egyházfő utolsó húsvétján is mindent megtett azért, hogy hívei körében lehessen.
Ferenc pápa 88 éves korában elhunyt. Az olasz lapok szerint rendkívül emlékezetes marad nagycsütörtökön elmondott fontos, mindenkihez szóló gondolata. A szentmisén arra szólította fel paptársait, hogy a szegényeknek az öröm, a raboknak a szabadulás, a világtalanoknak a látás, az elnyomottaknak a szabadság hírét vigyék el. A vatikáni Szent Péter-bazilikában 1800 pap hallgatta a katolikus egyházfő gondolatait, melynek egyik fő vonalaként a világ forrásainak igazságos elosztását kívánta.

Ezeket a gyakorlatokat végezte a húsvét alatt
Rehabilitációs gyakorlatokat kellett reggelente végeznie a húsvét idején is az egyházfőnek, ezek egy része a mellkasi izmok és a tüdő erősítését szolgálták. Légzési gyakorlatai napi két-három órát vettek igénybe, mindeközben a karját is mozgatnia kellett. Mindemellett éjjelente, az orrán keresztül légzéssegítő terápiát is kapott - írja a Corriere della Sera.
Ez volt Ferenc pápa utolsó üzenete
Ferenc pápa tegnap (ápr. 20.) húsvétvasárnap még Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika erkélyéről. A Szentatya üzenetét Diego Ravelli érsek, pápai szertartásmester olvasta fel. Azonban Ferenc pápa is halkan, már erőtlen hangon, de megszólalt: „Kellemes húsvéti ünnepeket” – mondta a híveknek. Utolsó üzenetét is Ravelli olvasta fel: „Szeretném, ha visszatérne a remény, hogy lehetséges a béke”
Erdő Péter is esélyes a pápai trónra
Az olasz sajtó szerint Erdő Péter az egyik legesélyesebb arra, hogy Ferenc pápa utódjának válasszák. Az általános vélekedés szerint a kihívásokkal küzdő katolikus egyház élére olyan személyt keresnek, akinek lesz ideje reformokat végrehajtani, így a 70 év körüli vagy annál fiatalabb bíborosok esélyei a legjobbak.







