
Megszólalt a nő, aki 16 évig azt hazudta, hogy néma
Ez idő alatt végig havi 1200 euró segélyt kapott...
Egy spanyol nő 16 évig élt segélyekből, miután egy őt ért támadás után azt hazudta a hatóságoknak, hogy a pszichés sokk miatt teljesen megnémult. Az "áldozat" története sokáig hihetőnek bizonyult, nemrég azonban egy magánnyomozó lebuktatta azzal, hogy szóba elegyedett vele az utcán - írja a La Voz de Galicia nevű spanyol hírportál.

A korábban kasszásként dolgozó nő története 2003-ban kezdődött, amikor egy feldühödött vásárló rátámadt egy andalúziai hipermarketben. Az incidenst után poszttraumás stressz-szindrómát állapítottak meg nála, amely – állítása szerint – pszichotikus elváltozásokat okozott, és beszéd képtelenné vált. Az állami társadalombiztosító később teljes rokkantságot állapított meg, így a fizetésének 100 százalékára (1200 euró) lett jogosult segély formájában.
Mivel munkahelyi balesetről volt szó, a járadékot nem az állam, hanem a munkahelyi baleseteket kezelő "Mutua" biztosító finanszírozta. Ez a biztosító döntött úgy nemrég, hogy újra megvizsgálja az esetet. A nőt berendelték felülvizsgálatra, ami során egy pszichiáter gyanút fogott: a nő viselkedése nem egyezett a diagnózissal. A cég ezért egy magánnyomozót bízott meg azzal, hogy figyelje meg a mindennapi életét.
A nyomozó megfigyelései szerint a „néma” nő teljesen természetesen kommunikált más szülőkkel az iskola előtt, telefonált, valamint rendszeresen részt vett csoportos edzéseken, például zumbaórákon. Mindez ellentmondott annak a képnek, amelyet a hivatalos dokumentumok festettek róla.
A biztos lebuktatás érdekében a nyomozónak sikerült személyesen is kapcsolatba lépnie a nővel. Egy nap az utcán megkérdezte tőle, merre található egy ismert áruház. A nő gondolkodás nélkül válaszolt – tisztán, érthetően és teljesen artikuláltan.
Ez a spontán reakció bizonyító erejűnek bizonyult. A nyomozó által készített nyilvános térfigyelés során rögzített felvételeket a bíróság is elfogadta, noha az ilyen típusú bizonyítékokat Spanyolországban nem mindig tekintik jogilag perdöntőnek.
Az Andalúziai Legfelsőbb Bíróság végül megállapította, hogy a nő színlelte a beszédképtelenséget, vagy legalábbis állapota jelentősen javult, anélkül hogy ezt bejelentette volna. Az ítélet szerint „a pszeudomutizmus tünetei megszűntek, és egyértelműen bizonyított a szimuláció”.
A bírósági döntés után a biztosító mentesült a további kifizetések alól, a nő pedig elvesztette a rokkantsági ellátását, és akár jogi következményekkel is szembesülhet a hosszan tartó megtévesztés miatt.







