RETRO RÁDIÓ

Kimondta a brit Legfelsőbb Bíróság: a transz nők nem nők

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 04. 16. 13:59

Jogi értelemben egészen biztosan nem!

Az Alkotmánybíróság szerepét is betöltő brit Legfelsőbb Bíróság szerdán egyhangúlag kimondta, hogy a magukat "transznemű nőnek" valló személyek jogi értelemben nem minősülnek nőnek, így rájuk nem érvényesek a nőket védő, vagy pozitívan diszkrimináló jogszabályok - írja a BBC.

Kimondta a brit Legfelsőbb Bíróság: a transz nők nem nők

A döntés egy évek óta húzódó jogi eljárást zárt le, amit a For Women Scotland (FWS) nevű civil szervezet indított a skót kormánnyal szemben. A FWS azt sérelmezte, hogy az állami munkahelyekre kiírt női kvótákat magukat nőnek valló transznemű nők is megkaphatták. A szervezet álláspontja szerint ezeket a jogokat csak és kizárólag a "biológiai nem" alapján lenne szabad érvényesíteni. Ezzel szemben a skót kormány azon az állásponton volt, hogy a nemváltoztatáson átesett, és úgynevezett nemi elismerési bizonyítvánnyal (GRC) rendelkező transznemű nők is részesülhetnek a kvótákból. 

Az ügy pikantériája, hogy a skót Legfelsőbb Bíróság még a kormány javára ítélt, kijelentve, hogy a nemi elismerési bizonyítvánnyal rendelkező transznemű nők is ugyanolyan nemi alapú védelemre jogosultak, mint a biológiai nők. Ezt a döntést fordította meg most a londoni székhelyű Legfelsőbb Bíróság. 

Az ítélet kijelenti, hogy a bíróság egyöntetű nézete szerint a 2010-es egyenlőségi törvényben szereplő „nő” és „nem” kifejezések csak a biológiai nemre, nem pedig a "szerzett" nemre vonatkoznak. A bíróság 88 oldalas ítéletében hozzátette, hogy a 2010-es egyenlőségi törvény értelmében a „nem fogalma bináris”, tehát csak férfi és nő létezik.

Lord Patrick Hodge főbíró az indoklásban kiemelte, hogy az ítéletet ne úgy értelmezzék, mint a társadalom egy vagy több csoportjának diadalát egy másik rovására, mert nem az.

Ennek ellenére LMBTQ- és gender-kritikus csoportok a józan ész győzelmeként üdvözölték a szerdai döntést, azt állítva, hogy a nemi „önazonosítás" korszaka véget ért. 

"Ma a bírák kimondták, amit mindig is tudtuk! Azt, hogy a nőket a biológiai nemük védi! A nem valódi, és a nők mostantól biztonságban érezhetik magukat, hogy a nők számára kijelölt szolgáltatások és terek csak és kizárólag a nők számára vannak fenntartva" 

- fogalmazott a bírósági döntés után Susan Smith, a For Women Scotland társalapítója.

A megfellebbezhetetlen bírósági döntés minden nagyobb politikai erő részéről éles reakciókat váltott ki. A munkáspárti kormány szóvivője azt mondta, hogy "az ítélet világosságot és magabiztosságot hoz a nők számára".

Kemi Badenoch, a Konzervatív Párt elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy "a döntést minden olyan nő győzelmét jelenti, aki személyes bántalmazással szembesült vagy elveszítette állását a nyilvánvaló tények kimondása miatt".

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.