
7 évesen találkozott először a két fiatal, 16 évvel később szerelmi történetük óriási hírnévnek örvend
Egy megható TikTok videóban osztotta meg egy fiatal pár szerelmi történetüket, amelyből kiderült, hogy csupán 7 évesek voltak mikor először találkoztak. A kettőjük között létrejött erős kötelék meghozta gyümölcsét, ugyanis 16 évvel később üdvözölhették első közös gyermeküket.
Matt és Kharli Kunarasa története egy igazi mesévé vált, miután 16 év után életük legnagyobb ajándékaként megszületett közös gyermekük. A pár a TikTokon osztotta meg az érzelmekkel teli videót, amelyben egy kórházi folyosón sétálnak, miközben a feliratban gyermekkori szerelmük egy apró részletét osztják meg, miszerint először 7 évesen találkoztak.

Kharli és Matt a templomi vasárnapi iskolában találkoztak először, és a kapcsolatuk azonnal különlegessé vált.
A nővérem odáig volt a Goldfish kekszekért, egészen annyira, hogy mindig leejtette őket a földre, majd elkezdte őket enni. Még nem ismertük egymást, de mindketten nevettünk, és csak viccelődtünk a testvéremen. Így ismertük meg egymást.
Számolt be Kharli barátságuk kialakulásának furcsa körülményeiről. Ettől a ponttól kezdve szinte elválaszthatatlan lett a két gyermek, mindenhol egymás mellett ültek, és kapcsolatuk évről évre csak erősebb lett.
Úgy érzem, amikor 8 évesek voltunk, elkezdtünk ajándékokat készíteni egymásnak egymás születésnapja alkalmából. Ez az egymás iránti szeretet jele volt, még gyerekként is.
Mondta Matt, majd hozzátette, hogy 10 évesen a kapcsolatuk már komolyabbá vált.
Használni kezdtük a Kik nevű alkalmazást, és megkérdeztem Kharlit, hogy szeret-e engem. Vártam a választ, és ő azt mondta, "Igen."
Kharli nevetve hozzátette, hogy a hatodik osztályban lettek hivatalosan pár, miután Matt egy Valentin-napi verset küldött neki.
Bár sok kihívás is adódott útjuk során, a pár együtt növekedett és minden nehézséget legyőztek.
Az egész megtanított minket még jobban bízni és támaszkodni egymásra.
Mondta Matt, majd kitértek Kharli várandósságának hírére, ami hihetetlen élményeket tartogatott nekik. Gyermekük születése után az első napok még nehezen indultak, de hamar megszokták az új rutinjukat, és elmondásuk szerint a szülőség eddig teljesen átalakító élményként hatott rájuk.
A jövőre tekintve a páros reméli, hogy minden úgy alakul, ahogyan tervezik, és a jövőben kisfiuk, Silas is hasonló szerelmet fog találni, mint ők, ami 16 év elteltével csak erősebb lett, minden akadályt áthidalva - írta a People.






