RETRO RÁDIÓ

Tragikus vég: az udvaron találtak rá szerettei Alexandrára

KL
Szerző
KL
Létrehozva2025. 04. 19. 05:30

A fiatal lány épp a születésnapját ünnepelte.

Rettenetes tragédia történt: holtan találtak rá egy joghallgatóra egy jakuzziban, miközben barátaival ünnepelte a 22. születésnapját. Alexandra Săsărman a szüleinek a hegyi faházban tartózkodott, amikor a barátai – akik sokkos állapotba kerültek a látványtól – felfedezték a vízben a holttestet. A fiatal nő a helyi média szerint azután vesztette életét, hogy hirtelen megállt a szíve, nem sokkal azután, hogy beszállt a jakuzziba.

Az egyik elmélet szerint a fiatal hölgy szívmegállását a pezsgőfürdőben lévő víz túl magas hőmérséklete okozhatta. Alexandra halálának pontos okát jelenleg is vizsgálják. Az egyetemista lány nemrég töltötte be 22. életévét, és április 12-én, szombaton barátait hívta meg az észak-romániai Beszterce városába, ahol született.

Alexandra tragikus halála előtt a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem jogi karán tanult. Az egyik egyetemi oktató megható sorokkal búcsúzott a tanítványától, amelyben azt írta, hogy 22 éves nőnek „gyönyörű arca és lelke” volt.

Nem tudjuk, miért, nem tudjuk, hogyan történhetett ilyesmi, csak annyit tudunk: ilyen korán elmentél tőlünk, és összetörted a szívünket. Gyönyörű arcod és lelked élénk és értékes emlékként marad meg. Sima út a csillagok felé, kedves Alexandra

– olvasható a Facebookon közzétett posztban.

A fiatal hölgy halála megrázta a helyi közösséget, mivel a Săsărman családot, így Alexandrát is jól ismerték és kedvelték a környéken. Édespja, Ionuț fogorvos, édesanyja, Mihaela pedig köztisztviselő. Alexandra temetésére a héten került sor, a nagymamája mellett helyezték örök nyugalomra Năsăud városában – írja a The Sun.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.