"A lányom a mostohaapjával akar az oltárhoz sétálni" - A távolmaradást fontolgatja az örömapa

Le vagyok sújtva: A saját lányom azt akarja, hogy az esküvőjén a mostohaapja kísérje őt az oltárhoz. Nem akarok elmenni, és azt nézni, ahogy egy másik férfi (az exem és én elég csúnyán váltunk el egymástól) végigkíséri a lányomat a sorok között, majd együtt perdülnek táncra. Tudom, hogy ez nem rólam szól, de attól még rendkívül fájdalmas. Úgy gondolom, hogy lehet kevésbé lenne megalázó, ha nem mennék el. 36 évvel ezelőtt váltam el a kislányom anyjától, de mindig is aktív része voltam a lányom életének és azt hittem, hogy hétköznapi apa-lánya kapcsolatunk van. Amikor elmondta, hogy mit akar, akkor összetörtem, nem mondtam neki, hogy mennyire fáj, de elfogadtam, hogy ő ezt akarja. Mit tegyek most, ha úgy érzem, hogy a legjobb döntés az esküvő kihagyása lenne? 

A menyasszonytánc és az oltárhoz kísérés hagyományosan apaszerepek, érthető, hogy a mai napig érzelmi jelentőséggel bírnak ezek egyes emberek számára. Úgy gondolom, hogy Ön emiatt úgy érzi, hogy riválisa a mostohaapa, és elveszi magától a lányát, és az apai feladatait. De mi lenne, ha úgy tekintene a másik férfira, mint egy olyan emberre, akinek szintén tartalmas és szeretetteljes szerepe volt a lánya életében? Egy pozitív kiegészítése Önnek. Tekintsen kérem rá úgy, mint egy gondoskodó emberre, aki magához hasonlóan fektet a lánya jólétébe, és ezt Önnel közösen teszi. Ha ezen a dolgon túl tud lépni, akkor talán élvezni is fogja tudni a lánya esküvőjét