
"Vettem a bolhapiacon 1000 forintért egy festményt, kiderült, vagyonokat ér"
Egy nő egy festményre bukkant egy bolhapiacon és kiderült, hogy egy ismert művész munkája.
Egy nő 2,30 fontért (1000 forint) vett egy festményt egy bolhapiacon, majd egy kisebb vagyonért eladta egy aukción.

Marisa Alcorn éppen hazafelé tartott egy kirándulásról vőlegényével, Arron Headlee-vel, amikor a pár elhaladt egy bolhapiac mellett. A 27 éves lány és 28 éves élettársa bementek és körülnéztek, de nem találtak semmi érdekeset. Már éppen mentek volna, amikor Marisa szeme megakadt egy arany kereten és megtetszett neki a benne lévő festmény. A képet mindössze 2,30 fontért árulták.
„Amikor beültünk az autóba, rájöttem, hogy az alján van egy kis tábla Johann Berthelsen névvel” – mondta Marisa, az Egyesült Államok Ohio államából „Automatikusan azt feltételeztem, hogy valószínűleg egy helyi festő. De a név google-ozása után hamar rájöttem, hogy a festmény egy híres művésztől származik.”
Marisa szerint Berthelsen festményei 1500 és 27 600 font között (700 ezer és 13 millió forint) mozoghatnak. Azt mondta: „Azonnal felvettem a kapcsolatot az értékbecslőkkel, és találtam egy csoportot a Facebookon, amely megvadult a festmény miatt. És nagyon világossá tetté, hogy soha nem lett volna szabad bolhapiacon lennie. Számos online hitelesítést végeztünk.”
Marisa kapcsolatba lépett az Ohio állambeli Cincinnatiben található Caza Sikes Művészeti Galériával, amely szintén hitelesítette a festményt, és körülbelül 1500-2400 fontra értékelte. Megengedte nekik, hogy a festményt a februári aukciójukon listázzák, és 1800 fontért (850 000 forint) kelt el.
Marisa elmondta: „Az aukción befolyt összeget a 2026-os esküvőnkre fordítjuk. Visszatekintve az egész élményre, őszintén szólva, őrület. Az a tény, hogy ez a gyönyörű híres festmény egy kocsi alján ült egy bolhapiacon, és most elszállították új tulajdonosához, aki nagy becsben tartja majd."







