RETRO RÁDIÓ

Újabb áldozatot követeltek a kajakihívások: Mindössze 24 évesen elhunyt a feneketlen gyomrú influenszer

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2025. 03. 19. 14:00

A srác elképesztő mennyiséget volt képes elfogyasztani.

Napjainkban egyre több olyan tragédiáról hallani, amelyben olyan fiatal influenszerek az áldozatok, akik a nézettségért cserébe kockára teszik az egészségüket és az életüket. Ez történt most a török Efecan Kulturral is, aki több mint 150 ezer követővel büszkélkedhetett a TikTok-csatornáján. Pedig nem csinált semmi mást, csak borzasztó mennyiségű ételt tömött magába, és olyan kihívásokat is teljesített, amelyeket a követői kértek tőle. Az ilyen jellegű videókat Mukbang tartalmaknak nevezik, és Dél-Koreából indult útjának ez a kihívássorozat, amely már több influenszer életét is követelte.

A 24 éves Efecan túlsúllyal küzdött, és nem segített az állapotán az sem, hogy naponta akár több mint 10 ezer kalóriát is simán megevett, és sokszor gyorskajákból és feldolgozott élelmiszerekből kellett összeraknia a "kihívását". A Metro arról írt, hogy a fiatalember decemberben került kórházba, miután az elhízással kapcsolatos szövődmények miatt már nem tudott lábra állni, és lélegezni gépek segítsége nélkül. A fiatalember végül március 7-én a kórházban veszítette életét. 

Ezzel egy év alatt háromra nőtt a Mukbang áldozatainak száma, miután tavaly júliusban a szintén 24 éves kínai influenszer, Pan Hsziaoting, idén februárban pedig a filippínó Dongz Apatan nevű youtuber veszítette életét, miután hónapokon keresztül rendkívüli mennyiségű ételt fogyasztott. A lap tájékoztatása szerint a sós és zsíros ételek miatt magas vérnyomás, érrendszeri problémák és szívleállás okozta mindhárom fiatal halálát.

A veszélyes videókat néhány országban - köztük Kínában - már betiltották az élelmiszer-pazarlás népszerűsítése miatt, azonban világszerte továbbra is terjed. Egy dél-koreai kutatás szerint a nézőkre is rossz hatással vannak a túlevéses videók, ugyanis a nézőik egyharmada maga is túlzott gyorsétel-fogyasztóvá válik a felvételek hatására.

Vannak pozitív példák is

Egy korábbi Mukbang-influenszer, Nicholas Perry - aki több tízezres rajongótábort épített ki az ételes videóival - azonban őszintén bevallotta, hogy merevedési problémák, alvászavarok és gyomor fájdalmak ütötték fel a fejét a testében, ezért drasztikus életmódváltásba kezdett és az elmúlt hónapok alatt több tíz kilótól szabadult meg. Azt nyilatkozta a lapnak, hogy több költséges műtéten is részt kellett vennie, hogy megmentsék az életét és eltávolítsák a testérő a felesleges bőrrétegeket, amik a fogyásával keletkeztek rajta. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.