Litvánia bosszút állt Amerikán: betiltották JD Vance könyvét

„Miután az amerikai kormány felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott segélyeket, a Sofoklis kiadó kivonta JD Vance „Hillbilly Elegy” című könyvét a forgalomból, amíg meg nem változik az Egyesült Államok Ukrajnával kapcsolatos külpolitikája. (...) Arra kérjük önöket, hogy támogassák Ukrajnát, olvassa a Sofoklis által kiadott ukrán szerzők könyveit, valamint adományozzanak Ukarjnát segítő szervezeteknek"

Ez a könyv nem azért született, mert valami különleges dolgot tettem. Azért írtam meg, mert valami teljesen hétköznapi dolgot tettem, ami a hasonló származású gyerekek többségének sosem adatik meg.

Könyvem nem csupán önéletrajz, egyben családom krónikája is – a kitörési esélyek és a társadalmi felemelkedés története, egy csapat Appalache-hegylakó sorsán keresztül.

Amikor tegnap a Fehér Házban tartottunk találkozónkra, J. D. Vance megemlítette nekünk, hogy még soha nem járt az Ovális irodában. Mondtam neki és Trump elnöknek, hogy videóra KELL rögzítenem a pillanatot. Egy, az Appalache környékéről származó szorgalmas fiatalember csak Amerikában emelkedhet fel szerény körülményeiből, hogy először lépjen be az Oválba, úgy, mint AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ALELNÖKE. Micsoda ország!

Finoman szólva ellentmondásos kapcsolatom van a szüleimmel, egyikük alkohol- és drogfüggő jóformán születésem óta. Gyakorlatilag a nagyszüleim neveltek fel, akik soha nem jutottak el az érettségiig, és a teljes rokonságból is csak néhányan

A statisztikák szerint a magamfajta gyerekek meglehetősen zord jövő elé néznek: ha mázlijuk van, talán nem segélyből élik le az életüket, ha pechjük, idő előtt heroin-túladagolásban végzik – mint több tucat ismerősöm tavaly a szülővárosomban.

Az egyike voltam ezeknek a zord jövőre ítélt gyerekeknek. Majdnem kibuktam a középiskolából. Kis híján engedtem a mélységes haragnak és sértettségnek, amely ott égett a körülöttem élőkben. Manapság az emberek rám néznek, látják a munkámat, a borostyánligás végzettségemet, és valami zseninek tartanak – elvégre csakis egy kivételes tehetségű ember juthatott fel odalentről idáig. Minden tiszteletem dacára azt kell mondanom, ez az elképzelés úgy baromság, ahogy van. Ha volt is bennem némi tehetség, jóformán teljesen eltékozoltam, mire néhány melegszívű ember végre a segítségemre sietett.

Családom, akik Kelet-Kentucky hegyei között élnek, „hillbilly”-nek, hegylakóknak tartják magukat, de Hank Williams Jr. – aki louisianai születésű és Alabamában él – ugyanígy nevezi magát egyik hegyvidéki fehér balladája, a Vidéki kölyök a jég hátán is megél szövegében. Az Appalache-vidék politikai szemléletváltása demokratáról republikánusra rajzolta át a nemzet politikai térképét Nixon után. És az Appalache-vidék az, ahol a fehér kétkezi munkások jövője a legsötétebb. Legyen szó szociális röghöz kötöttségről, szegénységről, válásokról vagy drogfüggőségről, szülőföldem a gyötrelmek melegágya.

Két nemzedékkel ezelőtt a nagyszüleim koldusszegények voltak, de fülig szerelmesek. Összeházasodtak és északra költöztek, hogy elmeneküljenek a körülöttük lévő nyomorból. Unokájuk (én) a világ egyik legkiválóbb felsőoktatási intézményében szerzett diplomát.

A szívem mélyén Jackson volt az a hely, amely kizárólag hozzám, a nővéremhez és Mamóhoz tartozott. Szerettem Middletownt, de tele volt fájdalmas élményekkel. Jacksonban a környék legkeményebb asszonyának és a város legjobb autószerelőjének az unokája voltam; Ohióban egy férfi magára hagyott fia, akit alig ismertem, és egy nőé, akit látni sem akartam. Anyám csak az éves családi találkozóra vagy nagy ritkán temetésre jött Kentuckyba, és Mamó gondoskodott róla, hogy olyankor se hozza magával a hisztériáit. Jacksonban sosem volt üvöltözés vagy veszekedés, nem üthette a nővéremet, és nem volt »fiúzás«, ahogy Mamó nevezte. Szívből gyűlölte anyám szerelmi ügyeit, szó sem lehetett róluk Kentuckyban

Szeretném, ha az emberek tudnák, milyen érzés kis híján lemondani magunkról, és hogyan jutunk el odáig. Szeretném, ha az emberek megismernék, mi zajlik a szegények életében, és milyen lelki hatást gyakorol az anyagi és szellemi nyomor a gyerekeikre. Szeretném, ha az emberek látnák, hogyan éltük meg az Amerikai Álmot, én és a családom. Szeretném, ha megértenék, milyen is az a bizonyos társadalmi felemelkedés. És nagyon szeretném, ha megértenének valamit, amire én is csak nemrég jöttem rá: mi, akik elég szerencsések voltunk ahhoz, hogy elérjük az Amerikai Álmot, ettől még nem szabadultunk meg hátrahagyott életünk démonaitól.