
Rejtélyes ügy: 3 éves kisfiú holttestével sétált be a kórházba egy nő: lerakta, majd távozott
A rendőrség és a család is válaszokat keres. A jelentések szerint egy ismeretlen nő vitte be a gyermeket.
A hatóságok és a családtagok válaszokat keresnek, miután egy 3 éves kisfiút magára hagytak egy New York-i kórházban, ahol nem sokkal később már csak a halál beálltát állapíthatták meg. 2025. március 9-én, körülbelül 11:30-kor egy ismeretlen nő hozta be az eszméletlen kisfiút a SUNY Downstate Medical Centerbe. A gyermek arcát és testét zúzódások borították.
Amikor a kórházi személyzet próbált többet megtudni, és megkérdezték, mi történt, ő egyszerűen elment. Csak elhajtott. Parkolt egy autó, amely már várta, és elment.
Az elhunyt kisfiút később nagymamája, Kayatta Foster azonosította, mint Kyng Davis. Az asszony összetört, ugyanakkor üzent a tetteseknek, akik miatt elvesztette szeretett unokáját:
Fájdalmas az egész. Nem tudom, mit tegyek most. Aki ezt tette a unokámmal, annak üzenem, hogy a nagymama jön értetek.
A halál pontos okát még nem határozták meg, mivel a boncolás eredményeire várnak. Azonban Kyng testén hullamerevségre utaló jelek voltak, ami arra enged következtetni, hogy már halott volt, amikor a kórházba hozták – írta a People.






