
Szívszorító döntést kellett meghoznia a hármas ikreket váró anyukának
Nagy volt a tét, hiszen három élet sorsa is az ő kezében volt.
A 41 éves Leila Green, természetes úton fogant hármasikreket, és 33 hetesen hozta világra fiait, Jerryt, Frankiet és Rafát egy császármetszés során. A kisbabák érkezése óriási öröm és megkönnyebbülés volt a pár számára, mivel korábban két vetélést is átéltek.

Leila várandóssága alatt Monochorialis-diamnialis (MCDA) ikerterhességet diagnosztizáltak nála, ami azt jelentette, hogy két gyermeke, az egypetéjű ikrek, Jerry és Frankie, közös placentán osztoztak, de külön magzatburokban fejlődtek. A harmadik baba, Rafa, külön placentával és burokban növekedett. Az MCDA ikerterhesség ritka, és fokozottan növeli a kockázatokat, például a magzati fejlődés korlátozottságát és a koraszülést - írja a Mirror.
Az MCDA magában hordozza annak kockázatát, hogy az egyik baba elveszi a másik elől a szükséges tápanyagokat, ami végzetes következményekkel járhat, legrosszabb esetben elveszítheti egyik vagy akár mindkét születendő gyermekét.
Neki kellett döntenie a ikrek sorsáról
Leila pontosan tudja, milyen félelmekkel jár ez a diagnózis, hiszen hasonló helyzetbe került, amikor az orvosok felajánlották számára a szelektív redukció lehetőségét, vagyis az egyik magzat elvetetését annak érdekében, hogy a másik kettő nagyobb eséllyel maradjon életben. Elmondása szerint ez az ajánlat lesújtó volt számára, különösen azután, hogy korábban már volt vetélése.
Leila szerint az orvosok leginkább az egypetéjű ikrek miatt aggódtak, mivel ők közös táplálékforráson osztoztak, így nagyobb volt a komplikációk kockázata.
Érdemes mindig csak egy napot előre nézni, és nem rágódni azon, mi történhet a legrosszabb esetben. Nem szabad hagyni, hogy mások félelmei ránk ragadjanak – legyen szó barátokról, családtagokról vagy akár orvosokról. Engem az tartott meg, hogy mindig azt mondtam magamnak: most egészséges babáim vannak. Bármi segít, ami megnyugtat – nekem a jóga és a meditáció vált be, de mindenki más módszert találhat, ami segít a stressz kezelésében
Leila terhessége alatt kéthetente ultrahangvizsgálatokon vett részt, hogy az orvosok figyelemmel kísérhessék a babák fejlődését. Végül 2022. július 8-án Leila császármetszéssel hozta világra három kisfiát.






