
Egy vödör fehérítőbe zuhant az 1 éves gyermek, szüleinek még akkor sem tűnt fel, amikor már ájultan hevert
Hanyagsággal vádolják azt a párost, akiknek gyermekük egy vödör fehérítőbe zuhant, miután nem figyeltek rá. A kiskorú életét egy másik gyermek mentette meg, aki kihúzta a vödörből, majd segítséget kért.
Két szülőt súlyos gondatlanság vádjával tartóztattak le, miután az 1 éves gyermekük beleesett egy fehérítős vödörbe a házukban. A 30 éves Scott A. Marcovot, és a 28 éves Madelyn A. Marcovot kedden tartóztatták le.

Scott állítólag a fürdőkádban volt, miközben Madelyn a nappaliban tartózkodott, amikor a gyermek beleesett a fehérítős vödörbe. Pontosan nem tudni, hogy a gyermek feje meddig volt a folyadékban, de eszméletét vesztette.
Egy másik gyermek állítólag látta, mi történt, és a bajbajutottat a párhoz vitte, miközben segítséget kért. Úgy tudni, hogy az 1 éves gyermek légzési elégtelenséget és eszméletvesztést szenvedett.
Miután Madelyn értesítette a hatóságokat, a gyermeket a UnityPoint Health-Finley Kórházba szállították, ahol intubálták. Ezt követően az University of Iowa Health Care Medical Centerbe szállították további kezelésekre.
A rendőrség október 1-jén ment ki a házhoz, ami jelentésük szerint teljesen mocskos volt, tele elhunyt és élő rágcsálókkal, valamint étellel és szeméttel mindenhol. Három gyermek tartózkodott a házban, és a konyhában használt pelenkákat is találtak egy főzőedényben.
A rendőrség nem osztott meg további információkat az ügyről, és még nem tudni, hogy mikor áll bíróság elé a pár - írta a People.






