
Beteggel együtt borult fel egy mentőautó, hatalmas baleset történt
Minden sérültet kórházba szállítottak, állapotuk stabil.
Azonnali nyomozást indított a rendőrség, miután ütközött, majd felborult egy mentőautó, miközben egy 68 éves baranyai lakost szállítottak. A baleset március 10-én ráadásul úgy történt Kárpátalján, az Ungvári járás területén, hogy a mentősök természetesen megkülönböztető jelzéssel közlekedtek. Ennek ellenére nem kaptam elsőbbséget egy kanyarnál, ami azt eredményezte, hogy az autó az árokba csúszott és a feje tetején állt meg.

A balesetben egy sürgősségi orvosi technikus, egy orvos, egy mentős, valamint a beteg és kísérője könnyű és közepesen súlyos sérüléseket szenvedett
- közölte a Kárpátalja.ma, akik kiemelték, a balesethez ezt követően további két mentőautó érkezett.
A sérülteket a helyszínen stabilizálták és ellátták, majd az Ungvári Központi Klinikai Kórházba szállították, ahol további vizsgálatot követően kijelentették, egyikük sincs életveszélyben.
A mentősök arra kérnek mindenkit, ha villogó jelzőfényt látnak, és hallják a szirénát, ne akadályozzák a forgalmat. Minden másodperc számít!







