RETRO RÁDIÓ

Hullarészeg magyar tarolt le két buszmegállót, két lámpát, egy házfalat, aztán beparkolt egy télikertbe

Létrehozva2025. 03. 19. 05:00

A 30 éves, részeg magyar sofőr Zell am See-ben tört-zúzott. Az elképesztő balesetben csak az ámokfutó sérült meg.

A Zell am See helyi rendőrség tájékoztatása szerint Seewirt közelében egy 30 éves, magyar származású sofőr a járművével egy buszmegállóba hajtott. A baleset során két buszmegállót, két közúti lámpát, egy forgalmi szigetet, valamint egy házfalat is megrongált, végül pedig egy télikertben állt meg. Az ütközések sorozata után a tűzoltók takarították el az autó leszakadt darabjait. 

baleset
Autóbaleset történt Seewirt közelében. Fotó: 

A helyszínelés során a magyart megszondáztatták, az eredmény 1,52 ezreléket mutatott ki. Ez a mértékű alkoholtartalom egy felnőtt, 85 kilós férfi esetében nagyjából 7 felespohárnyi tömény alkoholnak felel meg, ilyen esetben pedig a kijózanodás ideje körülbelül 10 óra. A szonda eredményéből és az okozott károkból egyértelműen látható, hogy a 30 éves férfi nem volt vezetőképes állapotban. 

Mindemellett, Ausztriában a településeken és a lakott területeken megengedett sebesség 50 km/h, amelyet a sofőrnek egészen biztosan át kellett lépnie ahhoz, hogy ilyen mértékű kár keletkezzen.

A férfit súlyos sérülésekkel szállította kórházba a Vöröskereszt, az ellátását is ők végzik. Az elsődleges vizsgálatok azt állapították meg, hogy a vezető két közúti lámpának, két buszmegállónak, egy forgalmi szigetnek és egy házfalnak ütközött, mielőtt megállt volna egy télikertben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.