
Küszöbön a fordulat a világ egyik legismertebb eltűnési ügyében?
16 éve megoldatlan a világ egyik legismertebb eltűnési ügye.
2009-ben a fél világot megrázta, amikor egy Claudia Lawrence nevű brit nő nyomtalanul felszívódott, majd egyre aggasztóbb részletek derültek ki az eltűnése körülményeiről. Az incidens a mai napig a megoldatlan, ráadásul még csak gyanúsítottja sincs az ügynek, sem elmélet arról, hogy mi történhetett a fiatal nővel. Éppen ezért az egyik legismertebb "szégyenfoltként" tartják számon a brit rendőrség történetében a bűntényt, ugyanis 16 év alatt semmit nem tudtak felmutatni, és az eset odáig fajult, hogy a lányát sirató édesanya Joan Lawrence bejelentette, hogy "elveszítette minden hitét a rendőrségben". Most azonban borzasztó új információk kerültek napvilágra az eltűnéssel kapcsolatban.

Joan Lawrenccel készített interjút a brit Mirror lap, és a 81 éves asszony arról beszélt, hogy már szinte minden reményét feladta, hogy valaha életben láthassa a lányát, aki mindössze 35 éves volt, amikor eltűnt 2009-ben. A nő most 16 évvel később talált egy rejtett padlást a lánya régi lakásában Maltonban, azonban annyira lecsökkent a bizalma az egyenruhások irányába, hogy még csak nem is jelentette nekik az esetet, inkább egy független szervezetet keres most, amelyet beengedne, hogy nyomokat gyűjtsenek és vizsgálatokat folytassanak.
Nagyon nehéz édesanyaként nap mint nap együtt élni azzal a tudattal, hogy egyedül maradtam. Ha a lányom keresésének kezdetén rendesen végezte volna a munkáját a rendőrség, akkor most nem tartanánk itt. Mostanra már biztos rátaláltak volna erre a padlásra is. Ezért nem fogom hagyni, hogy a nyomozók egyedül vizsgálják át a szobát, legalább egy független szervezetnek jelen kell lennie a vizsgálatnál.
- zokogta el magát a nő a lapnak. Az igazán izgalmas részletek azonban csak most következnek.
Előlépett egy tanú, és minden megváltozott
Bár 16 évet kellett rá várni, de a héten előlépett egy kamionsofőr, aki azt állítja, hogy 2009. március 18-án látta Claudiát az eltűnése helyétől 20 mérfölddel arrébb az A1-es útnál Wetherby közelében azon az estén, amikor örökre eltűnt.
Ez azért felettébb különös, mert korábban egy botrányba keveredő rendőrnyomozó Stephen Fulcher a karrierje feláldozása árán, de rács mögé juttatott egy szexuális ragadozó sorozatgyilkost Christopher Halliwell-t, akivel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy a két hivatalos áldozatán kívül számos másik fiatal nővel végezhetett 2012 előtt. Ezzel az elmélettel azonban sosem foglalkozott a rendőrség Fulcher nyomozón kívül, pedig Claudia és Christopher családja mindössze néhány utcára lakott egymástól, és egy másik szemtanú szerint ismerte is egymást a két ember. A taxisofőrként dolgozó Halliwell ráadásul gyakori vendég volt Wetherby-ben, és az A1-es autóúton is, ez pedig túl sok véletlen lenne ahhoz, hogy most már ne foglalkozzanak vele a nyomozók.







