RETRO RÁDIÓ

Vérvörössé változott egy folyó Argentínában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 09. 19:54

Ipari szennyezés történhetett a főváros közelében.

Élénkvörösre változott egy Buenos Aires melletti folyó színe, miután – a feltételezések szerint – állatbőrök kezeléséhez használt festék szivárgott ki egy közeli gyárból - írja az ABC News amerikai hírportál.

Vérvörössé változott egy folyó Argentínában

A Sarandí nevű folyó az argentin fővárostól mintegy 15 kilométerre délre fekvő Avellaneda városon halad keresztül, mielőtt a Planta folyóba ömlik. A városi önkormányzat tisztviselői azt közölték, hogy a vízbe feltehetően analin kerülhetett, amely egy gyógyszerekben és színezékekben használt mérgező anyag.

A La Verdad című helyi lap beszámolója szerint a színváltozás nagy riadalmat keltett a helyi lakosokban, akik már régóta próbálják felhívni a figyelmet a környék ipari szennyezésére. Egy helyi lakos arra panaszkodott, hogy a vízből „émelyítő” szag áradt. Elmondása szerint a kialakult állapotokért egy közeli cserzőüzem lehet a felelős.

Egy másik helybél azt mondta, hogy a folyó „véres pataknak” tűnt, de a panaszok ellenére senki sem adott magyarázatot a folyamatos szennyezésre, pedig a vörös víz csak a legfrissebb példa a Sarandí szennyezésére.

A C5N reginális hírcsatorna beszámolója szerint korábban többször előfordult, hogy sárgára színeződött a folyó, a savas szagától pedig sokaknak megfájdult a torka. 

A regionális környezetvédelmi hivatal közölte, hogy vizsgálják a nyilvánvaló szivárgást.

"Február 6-án, reggel kaptunk egy bejelentést arról, hogy a Sarandí csatorna vize vörösre színeződött. Mobil elemző laboratóriumunkat a területre küldtük, és két liter vizet vettünk mintaként alapvető kémiai elemzésre és folyadékkromatográfiás vizsgálatra, hogy megállapítsuk, milyen szerves anyag okozta az elszíneződést. A feltételezések szerint valamilyen szerves színezékről van szó"

–  áll a hatóságok közleményében.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.