
Trumpék beszántanák a Szabad Európa médiahálózatot is
"Semmi szükség rá, Európa már szabad".
Elon Musk amerikai milliárdos, a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetője szerint meg kellene szüntetni az adófizetők pénzéből fenntartott Szabad Európa és az Amerika Hangja (Voice of America) nevű médiahálózatokat.

„Zárjuk be őket! Európa már szabad, kivéve a bürokráciát. Senki sem hallgatja őket. Csak radikális baloldaliak beszélgetnek egymással, miközben évente 1 milliárd dollárt égetnek el”
- fogalmazott a médium bezárása mellett érvelve Musk. A kormánytisztviselő úgy látja, az Egyesült Államok által, a hidegháború idején létrehozott Szabad Európa Rádióra, amely ma már hírportálként üzemel világszerte, nincs szükség a továbbiakban.
Elon Musk szerint az eredeti funkciója, amely arról szólt, hogy olyan országokba szállítsa a híreket Kelet-Európában, ahol a helyi kormányok akadályozták az információk szabad áramlását, ma már értelmét vesztette.
Richard Grenell, a hírszerzés korábbi megbízott igazgatója, és volt német nagykövet szerint az olyan amerikai adófizetők pénzéből finanszírozott médiumok, mint a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja, tele vannak szélsőbalos aktivistákkal.
A Szabad Európa Rádió (Radio Free Europe) az Egyesült Államok legismertebb propagandafegyvere volt a hidegháború évtizedeiben. A médiumot hivatalosan azzal a céllal alapítottak 1949-ben, hogy tájékoztassa vasfüggönyön túli keleti tömb országait, de valójában testvérszervezetével, a Szovjetunió lakosságát célzó Szabadság Rádióval (Radio Liberty) – amellyel 1976-ban egyesült – elsősorban azt célozta, hogy antikommunista üzenetekkel szovjetellenes irányba hangolja a keleti blokkban élőket. A költségeket az Amerikai Kongresszus állta az amerikai adófizetők pénzéből, de 1972-ig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is ott volt a támogatók között.
Elon Musk megjegyzései kapcsán fontos elmondani, hogy a Trump-adminisztráció az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID) is beszántotta, amely több száz balliberális médiát finanszírozott világszerte. Az ügynökség 72 milliárd dollárnyi támogatást folyósított a programjain keresztül a 2023-as pénzügyi évben.
Fontos elmondani, hogy az USAID kizárólag a balliberális álláspontú médiumokba öntötte a pénzt. Jó példa erre a Politico nevű nemzetközi lap, amelyet 2007-ben Amerikában alapítottak, de a brüsszeli leányportálja révén az Európai Unióban az egyik legfontosabb lapnak számító médium összesen 34,26 millió dollárt, azaz 13,3 milliárd forintot kapott az elmúlt években az amerikai kormányoktól.
6200 újságírót és 707 médiumot pénzelt az amerikai ügynökség világszerte – köztük magyarokat is
Elképesztő számú, 6200 újságírót és 707 médiumot pénzelt az USAID világszerte. Egyre több részlet lát napvilágot a globalista-liberális hálózat működéséről, amely hazánkban is a migrációt, a genderügyet és a háború támogatását népszerűsítette. A szervezet vezetője 2023-ban meglepő helyen tartott megbeszélést a magyar kedvezményezettjeikkel.

„A külföldi segélyek Trump általi befagyasztása világszerte káoszba taszítja az újságírást” – ezzel a hatásvadász címmel számolt be a Soros-közeli Reporters Without Borders nevű szervezet az elmúlt hetek változásairól. Írásukban az USAID korábbi információira hivatkozva elképesztő adatokról számoltak be: több mint hatezer újságírót és hétszáznál is több szerkesztőséget pénzelt az Egyesült Államok bukott demokrata vezetése. Az írás további érdekességekkel is szolgált: az USAID 279 „média” NGO-t, tehát nyomásgyakorló ernyőszervezetet is finanszírozott. Sőt tízből kilenc ukrán médiumot is a Biden-adminisztráció pénzelt, így aztán most, a pénzek elzárásával több helyi újság be is fejezte a működését.

Az USAID vezetője, Samantha Power 2023 februárjában Magyarországon is járt. Az amerikai nagykövetség akkori beszámolója szerint magyar független újságírókkal, valamint médiafókuszú NGO-kkal találkozott, és megvitatták elkötelezettségüket a kritikus fontosságú ügyekről való tudósítás iránt, illetve hogy miként válaszolnának a médiaszabadságot érintő jelentős kihívásokra.
Azt is megbeszélték, hogyan tudnák növelni a közönségüket, és hogyan tudnának fenntartható bevételi csatornákat kialakítani. Tehát az USAID vezetője két évvel ezelőtt hazánkban is a finanszírozásról tárgyalt a dollármédiumok vezetőivel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

„Nem találkoztam ellenzéki politikusokkal Magyarországon. Fontos leszögezni, hogy nem támogatunk ellenzéki pártokat, de még ellenzéki politikusokat sem, sehol a világon. A USAID csak független szervezeteket támogat. Ezeket nem szabad összetéveszteni az ellenzéki pártokkal. A demokrácia csak akkor működhet megfelelően a világban, ha ezek a független szervezetek, valamint a független médiaorgánumok a fékek és ellensúlyok rendszereként tudnak működni egy adott országban” – válaszolta akkor a Magyar Nemzet kérdésére Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Ugyanakkor egy másik kép megerősíti, hogy Polyák Gábor, a 2022-es baloldali miniszterelnök-jelölt sajtó- és médiapolitikáért felelős kabinetvezetője, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki hivatalának tanácsadója külön is találkozott Samantha Powerrel és David Pressmannel. Alig egy évvel azután, hogy Polyák a 2022-ben elbukott, külföldről finanszírozott ellenzéki összefogás munkáját segítette.

A függetlennek nehezen nevezhető Polyák vezeti azt a Mérték Médiaelemző Műhelyt, amely – a Brüsszel által is preferált Ökotárs Alapítvány segítségével – eldöntötte, hogy mely dollármédiumok kaphassanak amerikai forrásokat. A sikeres pályázók között volt többek között a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt., tovább a Telex.hu-t működtető Van Másik Zrt. is, emellett nagyobb összegű támogatást kapott a szír repülőgépes álhírt közlő Magyar Hang, a Klubrádió és az Átlátszó is.
Ugyanakkor a legutolsó pénzosztási kör egyelőre meghiúsult. Mint az közismert, Donald Trump hivatalba lépését követően kilencven napra felfüggesztette a külföldi pénzügyi támogatásokat. A döntés Magyarországon összesen 173 millió forintnyi támogatást érintett.
A támogatási listából kiderült, hogy a 444.hu több mint nyolcmillió, a G7 és a Jelen egyaránt hét-hétmillió, a Klubrádió és a Magyar Hang pedig egyenként több mint tízmillió forint támogatástól esik el. A Tilos Rádió is elesik több mint hétmillió forintnyi forrástól – egyelőre nem lehet tudni, hogy ez az összeg csak átmenetileg vagy véglegesen lesz elérhetetlen a kedvezményezettek számára.
Az USAID tevékenységét immár az Egyesült Államokban is komolyan kritizálják. Elon Musk szerint az ügynökség valójában azért fizetett médiumoknak, hogy a propagandáját terjesszék. Emlékezetes, hogy 2023-ban The Epoch Timesnak Robert F. Kennedy Jr. korábbi demokrata elnökjelölt, jelenlegi egészségügyi miniszter a külföldi médiumok amerikai támogatásáról szó szerint ezt mondta:
„A CIA mára az újságírás egyik legnagyobb támogatója világszerte. A legnagyobb támogatást a USAID-en keresztül juttatják. Az Egyesült Államok a világ szinte minden országában pénzeli az újságírást. Birtokában vannak médiumok, és több ezer újságírónak állja a fizetését. Ezt nem tehetik meg az Egyesült Államokban, de 2016-ban Obama elnök úgy módosította a törvényt, hogy az legális legyen a CIA számára, hogy propagálják az amerikaiakat.”







