RETRO RÁDIÓ

Múzeummá alakítják Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxusjachtját

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 14. 12:05

A sokat látott hajó Fiume kikötőjében lesz megtekinthető.

Múzeummá alakítják Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás, nemrég felújított Galebet (Sirály) nevű luxushajóját - jelentette az Express 24 horvát hírportál. A lap beszámolója szerint a hajó szerdán érkezett, és foglalta el a végleges helyét Fiume kikötőjében.

Múzeummá alakítják Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxusjachtját

"Ez lesz az első hajómúzeum Horvátországban, és a tervek szerint 50 ezer látogatót fogad majd évente"

- mondta az átalakítások kapcsán Marko Filipovic, Fiume polgármestere.

A politikus elmondta, hogy a hajó 4300 négyzetméter hasznos felülettel rendelkezik, amelyből 1500-at alakítanának most át múzeummá. További 900 négyzetmétert vendéglátási célra használnának, míg 400 négyzetmétert szálláslehetőségként. Az utóbbi szolgálatatásokra pályázatot írtak ki, amelyre várják a jelentkezőket.

Sajtóbeszámolók szerint a hajót az elmúlt négy év során a kraljevicai Dalmont hajógyárban újították fel. A fedélzeten berendezésre kerülő múzeum megnyitója májusban vagy júniusban várható.

A Galeb olasz kereskedőhajóként kezdte pályafutását 1938-ban Genovában, az olasz Regia Azienda Monopoli Banane (RAMB) társaságnál. Ekkor Ramb III néven déligyümölcsöt szállított, majd a II. világháborúban kisegítő cirkáló volt. Miután egy csatában megsérült, a németek megjavították és aknatelepítő hajónak használták Kiebitz néven. 1944-ben egy légitámadás miatt elsüllyedt, majd három évvel később, 1947-ben felszínre hozták és újjá építették, majd a jugoszláv haditengerészet kiképzőhajónak használta. A hajó történetének legfényesebb korszaka akkor kezdődött, amikor 1953-ban Tito elnök egyfajta mobil irodává és lakássá alakította.

Tito híres filmsztárokat is fogadott a hajón, köztük Sophia Lorent és Elisabeth Taylort. A fedélzeten gyakran fontos diplomáciai tárgyalások is folytak. A Galeb csaknem három évtizedig, Tito 1980-as haláláig az elnök úszó hivatalaként szolgált. Ezalatt több mint 18 ezer tengeri mérföldet tett meg, három földrész 18 országában kötött ki.

Jugoszlávia felbomlása előtt a Galeb utolsó küldetésként 1991-ben Szlovéniából szállította el a jugoszláv hadsereg katonáit, miután Ljubljana mindössze két hétig tartó harcok után kikiáltotta függetlenségét. A jacht ezután a Kotori-öbölbe, Montenegróba vonult vissza.

A hajó katasztrofális állapotban volt a felújítás előtt

1990-ben egy görög hajótulajdonos vásárolta meg, aki luxushajót akart varázsolni belőle. A Galebet az észak-dalmáciai Viktor Lenac hajógyárba vontatták, ahol felújításra várt, de pénzhiány miatt végül nem sikerült véghez vinni a tervet. Fiume városa árverésen vette meg a hajót 2009-ben 150 ezer dollárért.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.