RETRO RÁDIÓ

Minden idők legbefolyásosabb drogbáróját adta ki Mexikó az Egyesült Államoknak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 02. 28. 11:17

Mexikó egyértelmű üzenetet küldött a Trump-kormánynak.

A mexikói hatóságok csütörtökön átadtak 29 olyan drogkartell-tagot az Egyesült Államoknak, akiket drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetben való részvétel és más bűncselekmények miatt köröztek Amerikában. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a kiadott bűnözök között volt Rafael Caro Quintero is, akit gyakran csak "a drogbárók drogbárójának" szoktak nevezni. 

Minden idők legbefolyásosabb drogbáróját adta ki Mexikó az Egyesült Államoknak

A kiadatás kapcsán Pamela Bondi amerikai államügyész azt mondta: „a kartellek terrorszervezetek, és az irányításom alatt álló minisztérium elkötelezte magát a kartellek és a transznacionális bandák felszámolása mellett”. A kormánytisztviselő azt ígérte: a törvény teljes szigorával üldözik majd ezeket a bűnözőket.

Mivel Mexikó még soha nem adott át egyszerre ilyen sok, súlyos bűncselekménnyel vádolt bűnözőt az Egyesült Államoknak, szakértők úgy vélik, a mexikói kormány ezzel egy gesztust tett Donald Trump adminisztrációja felé. Többek közt ezzel szeretnék jelezni, hogy készek együttműködni a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, továbbá így próbálják elkerülni, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vezessen be az összes mexikói importra. 

Az Egyesült Államoknak most kiadott Rafael Caro Quintero alapította Mexikó első nagy drogkartelljét, a Guadalajara kartellt. A drogbárónak akkora hatalma volt Mexikóban az 1980-as években, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában, a „drogbárók drogbárójaként” emlegették. 1985-ben elítélték egy amerikai kábítószer-ellenes ügynök elrablásáért, kínzásáért és meggyilkolásáért. A gyilkosság mélypontot jelentett az amerikai-mexikói kapcsolatokban. Több évtizedes börtön után, Quinteró 2013-ban szabadult, amikor a bíróság hatályon kívül helyezte az amerikai ügynök meggyilkolásáért kiszabott 40 éves büntetését. Ezt követően a kartell korábbi vezetője visszatért a kábítószer-kereskedelemhez, és véres csatákat indított az észak-mexikói Sonora államban, mígnem 2022-ben másodszor is letartóztatták. Az Egyesült Államok nem sokkal ezután kérte a kiadatását, de a kérés ismeretlen okokból a mexikói külügyminisztériumnál maradt. 

Ebben az időben Claudia Sheinbaum mexikói elnök elődje és politikai mentora, Andres Manuel Lopez Obrador súlyosan megnyirbálta a mexikói együttműködést az amerikai drogellenes ügynökséggel (DEA), hogy tiltakozzanak a magas rangú politikai és katonai tisztviselőket célzó amerikai műveletek ellen.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.