Létrehozva: 2025.02.10.

Kórházból a rendőrségre: kilakoltatták a beteg nőt

Hónapokkal korábban alkalmasnak találták a hazatérésre.

Szívszorító történet rázta meg Angliát, miután egy 35 éves nő, Jessie, 550 nap után kényszerült elhagyni a kórházat – nem önszántából, hanem bírósági döntés és rendőri intézkedés nyomán.

beteg
A 35 éves beteg nő babáival nyugtatja meg magát (Kép: Reddit)

Jessie-t eredetileg cellulitisz miatt kezelték a Northampton General Hospitalban, ám orvosai már hónapokkal korábban alkalmasnak találták a hazatérésre. Ennek ellenére maradt, mivel előző otthona, ahol kilenc évig élt, nem tudta biztosítani számára a megfelelő ellátást. A nő tolószéket használ, személyi segítségre szorul, és érzelmileg instabil személyiségzavarral diagnosztizálták - írja a BBC.

A hosszan elhúzódó ügy végül a legfelsőbb bíróság elé került, amely kimondta: Jessie-nek el kell hagynia a kórházat, mivel az nem megfelelő környezet azok számára, akik már nem igényelnek akut orvosi ellátást. A döntést a hatóságok rendőri segítséggel hajtották végre, a nőt pedig egy másik gondozóotthonba költöztették.

Jessie azonban egyáltalán nem boldog az új helyzetében. Elmondása szerint az új településhez rossz emlékek fűzik, és az ottani körülmények olyan szorongást és depressziót váltottak ki belőle, hogy már többször önkezével próbált kárt tenni magában. 

Nagyon dühös, szomorú vagyok és értéktelennek érzem magam, mert mintha az én életem és mentális egészségem nem számítana

– nyilatkozta a BBC-nek.

A tárgyaláson Jessie virtuálisan vett részt, de hamar eluralkodott rajta a feszültség, olyannyira, hogy megszólalni sem tudott. Édesanyja sem volt képes kifejezni lánya valódi igényeit, így Jessie végül úgy érezte, nem volt lehetősége beleszólni saját sorsába. A bíróság egyetlen számára megfelelő helyet talált a 120 lehetséges gondozóintézmény közül, de az itt kapott 24 órás támogatás sem tudja ellensúlyozni mentális állapotának romlását.

Az észak-northamptoni önkormányzat nem kommentálta az ügyet, mivel a nő viselkedése miatt rendőrségi vizsgálat folyik ellene. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek