
Elképesztő: több mint 200 millió forintot nyert két hajléktalan, akik lopott kártyával fizettek
A lopott kártya tulajdonosa osztozna. A hajléktalanok azonban felszívódtak.
Egy francia férfi élete egyik legnagyobb meglepetésével szembesült, amikor megtudta, hogy ellopott bankkártyájával egy félmillió eurót érő lottószelvényt vásároltak. Az igazi csavar? A nyertes két hajléktalan tolvaj, akik azóta eltűntek.

Jean-David E. az autójából ellopott hátizsákja miatt fordult a rendőrséghez Toulouse-ban. Az eltűnt iratok és bankkártyák miatt azonnal letiltatta a számláját, de ekkor már késő volt: a tolvajok egy helyi boltban már vásároltak vele. A bolt eladója szerint két hajléktalan férfi vette meg a sorsjegyet, és amikor rájöttek, hogy nyertek, annyira örültek, hogy otthagyták a cigarettájukat és egyéb holmijukat, majd elrohantak - írja az AP News.
A történet azonban új fordulatot vett: Jean-David, akinek kártyájával a vásárlás történt, nem haragszik a tolvajokra – sőt, felajánlotta, hogy megosztja velük a nyereményt, ha visszaadják a tárcáját és előkerülnek.
Nélkülük senki sem nyert volna
– mondta egy tévéműsorban.
Az ügyvédje országos felhívást tett közzé, kérve a tolvajokat, hogy jelentkezzenek.
Nem kell félniük, osztozni fogunk
– üzente az ügyvéd.
A nyeremény azonban nem vár örökké: ha senki sem váltja be a szelvényt, az idő múlásával érvényét veszti. A kérdés már csak az, a tolvajok vállalják-e a kockázatot, hogy előlépjenek – és új életet kezdjenek a pénzzel.






