
Lengyel jogállam: felfüggesztették a Donald Tusk ellen nyomozó ügyészt
A miniszterelnököt államcsíny elkövetésével gyanúsítják.
Hat hónapra felfüggesztették posztjáról Michal Ostrowski lengyel főügyészhelyettest, aki az alkotmánybíróság elnökének indítványára eljárást indított Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen államcsíny elkövetésének gyanújával – közölte kedden a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna, az értesülést később az államügyészség is megerősítette X közösségi oldalán.

Az államcsíny ügyében múlt szerdán az alkotmánybíróság elnöke, Bogdan Swieczkowski kezdeményezett eljárást, a lefolytatásával pedig Michal Ostrowski főügyészhelyettest bízta meg. Ostrowski egyike azon főügyészhelyetteseknek, akiket az előző kormány idején neveztek ki. Az ügyészség vezetése már korábban fegyelmi eljárást indított ellene, mert Andrzej Duda elnökhöz és az ellenzéki politikusokhoz hasonlóan kétségbe vonta a kormányváltás után az intézményben végrehajtott személyi változtatások törvényességét.
Swieczkowski azzal gyanúsította meg Donald Tuskot, a minisztereket, a parlament és a szenátus elnökét, a kormánykoalíció több alsó- és felsőházi képviselőijét, valamint egyes bírákat és ügyészeket, hogy a 2023 decemberében bekövetkezett kormányváltás óta „szervezett bűnözői csoportban tevékenykednek”, melynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása, az alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek, ezen belül az országos igazságügyi tanács (KRS) és a legfelsőbb bíróság működésének megszüntetése.

Michal Ostrowski a Radio Wnet szerkesztőségével kedden közölte, hogy még várja a felfüggesztéséről szóló hivatalos döntés kézbesítését, hozzátéve, hogy a Tuskék elleni eljárás idővel így is folytatódni fog.
„Amint megismerem a döntést, panaszt nyújtok be ellene, de egyelőre kénytelen vagyok engedelmeskedni”
– fogalmazott Ostrowski, hozzátéve, hogy mindenben törvényes módon járt el.
A főügyészhelyettes közölte, hogy az államcsíny ügyben az elmúlt napokban már tanúként kihallgatta mások mellett Malgorzata Manowska legfelsőbb bírósági elnököt és Mateusz Morawiecki volt kormányfőt.
Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság elnöke „rendkívüli súlyúnak” nevezte a Tuskék ellen vizsgálódó ügyész felfüggesztését.
„A bejelentés megfelelő reagálás az országban fennálló helyzetre”
– fogalmazott.
Andrzej Duda elnök aznap megállapította: biztosra vehető, hogy „egy sor ismétlődő és folytatódó jogsértésről van szó a végrehajtó hatalmat gyakorló személyek részéről”.
Szymon Holownia alsóházi elnök viszont úgy ítélte meg: Swieczkowski szavai „az orosz propaganda malmára hajtják a vizet”. Tomasz Siemoniak belügyminiszter „tisztán politikai jellegűnek” nevezte az ügyben folytatott eljárást.







