
Csak beütötte a fejét a baba, hamarosan már az életéért küzdöttek
A nyolc hónapos kisfiúnak egy váratlan baleset következtében megrepedt a koponyája.
Jessica Howell a szülők rémálmával szembesült, amikor a nyolc hónapos kisfia megbotlott és beütötte a fejét.

Először úgy tűnt minden rendben van. Sírt egy kicsit, de ez nem volt szokatlan.
Rá húsz percre a kisbaba elaludt, de mikor felkelt, az édesanyja tudta, hogy valami nincsen rendben.
Akkor még nem tudtuk, de az esés miatt betört a koponyája, megrepedt egy artéria és belső vérzést okozott az agyában.
Jessicáék elindultak a közeli kórházba, ami fél órára lett volna, azonban eközben szörnyű dolog történt. Jack elkezdett hányni, elsápadt, és nem reagált. Lehúzódtak vele az út szélére és segítséget hívtak. A híváskezelő felvette a telefont, de nehezen tudták beazonosítani a helyzetüket, a segítség azonban így is 13 perc alatt megérkezett.
Az orvosok szerint ekkor kritikus állapotban volt a kisgyermek, ezért riasztották a légimentőket. Jessicáékat felkészítették arra az esetre, ha nem élné túl az utat a kisbaba, így azt javasolták nekik, búcsúzzanak el. A kicsinek azonnali beavatkozásra volt szüksége, és bár a műtét kockázatos volt - az orvosok azt mondták, lehet, hogy Jack sosem fog beszélni vagy járni - két évvel az eset után egészségesen fejlődik és jól van a kisfiú .
Forrás: The Sun






