5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Aggodnak Ferenc pápáért, friss híreket közöltek az orvosok

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2025. 02. 25. 20:50

Vatikán: Ferenc pápa állapota továbbra is válságos.

Ferenc pápa állapota továbbra is válságos, de stabil - közölte a Szentszék a pápát kezelő orvoscsapattól kapott adatok alapján kedd este.

FERENC pápa
Fotó: Guglielmo Mangiapane

Az egyházfőnél nem merült fel újabb légzési roham, a vérkép értékei szintén nem módosultak a korábbiakhoz képest. Kétoldali tüdőgyulladás miatt előzetesen ütemezett CT-vizsgálatot végeztek rajta, amelynek eredményei szerdán várhatók.

A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy a korábban megállapított veseelégtelenség továbbra sem ad okot aggodalomra. A pápa továbbra is oxigént kap.

Az orvosok még mindig nem nyilatkoznak a prognózisról.

A közlemény hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa újrakezdte munkáját. A szóvivő elmondta, ez elsősorban iratok átnézését, telefonokat jelent.

Ferenc pápa kedden töltötte a 12. napot a Gemelli-klinikán. 2013-as megválasztása óta ez a leghosszabb idő, amelyet kórházban töltött: már egy nappal meghaladta a 2021-es vastagbélműtéte miatti gyógykezelést, amikor 11 napot töltött a klinikán.

A Szentszék közlése szerint hétfőn Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és helyettese, Edgar Pena Parra meglátogatta a pápát. Megbeszélésükön a következő szentté avatások szerepeltek, amelyekre az egyházfő konzisztóriumot hirdetett meg, vagyis Rómába szólította a bíborosokat egyelőre nem közölt időpontra.

Este kilenc órakor ismét rózsafüzérimát mondanak a római Szent Péter téren Ferenc pápáért és minden betegért, az imát a Fülöp-szigeteki Luis Antonio Tagle bíboros, az evangelizációért felelős vatikáni dikasztérium prefektushelyettese vezeti.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.