Magyar Péter tanácsadója szerint jól jönne a háború és néhány százezer ember halála

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző IF

Létrehozva: 2025.01.08.

Szörnyű tragédia: megölte feleségét, majd magával is végezni próbált a férj

Végzett feleségével egy férfi Szlovákiában. A brutális gyilkosság után a tettes elmesélte fiának mit tett.

A 49 éves nőt késsel a mellkasában találták meg, a Pozsony melletti Horvátgurab községben. A gyilkossággal a nő férjét gyanúsították, akit végül eszméletlen állapotban találtak meg Brünnben. Az 55 éves férfi szörnyű tette után egyenesen Csehország felé vette az irányt, hogy az esetről ott tanuló fiának is beszámoljon, majd megpróbált végezni magával. Amennyiben bűnösségét sikerül bizonyítani, 15-től 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

gyilkosság
Szörnyű gyilkosság történt Szlovákiában  Fotó: Unsplash.com 

A rendőrség eddigi információi szerint az 55 éves férfi hétfőn ( jan. 6.), a délelőtti órákban sérüléseket okozott feleségének egy tompa tárggyal, majd ezután többször megkéselte, amibe a nő a helyszínen belehalt. Ezt követően a férfi autóba ült és Brünnbe utazott, ahol a közös fiuk tanul. Ott elmondta neki, mit tett, majd ismét kocsiba ült és nagyobb mennyiségű gyógyszert vett be, hogy végezzen magával. Az első bejelentést követően a rendőrség azonnal felvette a kapcsolatot a cseh hatósággal, ennek köszönhetően pedig Brünnben, egy parkolóban rövid időn belül megtalálták a férfit. A helyszínre kiérkező mentők elsősegélyben részesítették, így nem sikerült az öngyilkosság.

A fiuk közben hazautazott Horvátgurabra és ő találta meg holtan az anyját. A szomszédok úgy nyilatkoztak a Markízának, hogy a párnak hosszú ideje problémáik voltak. A rendőrség közölte, hogy a férfit az európai elfogatóparancs szerint letartóztatták, jelenleg pedig a Szlovákiának történő kiadatásával kapcsolatos műveleteket hajtják végre. Egyelőre vizsgálják, hogy mi lehetett a férfi indítéka. Lapunk felkereste a cseh rendőrséget is az ügyben, ám további információt nem áll módukban adni.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek