
Bejelentették egy nő eltűnését: hihetetlen, hol találtak rá végül!
Nehéz elképzelni, hogy valaki eltéved ebben a digitális korban a telefonokon lévő forgalmi és navigációs alkalmazások mellett. Azonban egy rossz kanyar és egy hibás GPS-rendszer gyorsan katasztrófa receptjévé válhat, amit egy nő a legnehezebb úton tanult meg.
A mai fejlett világban nehéz eltévedni, hiszen a telefonokba, de már az újabb járművekbe is be van építve GPS, aminek segítségével könnyen el lehet jutni úti célunkhoz. Viszont, ha ezek a rendszerek épp hibásan működnek akkor hamar katasztrófa lehet a tervezett útból.

Sabine Moreau elindult Hainault Erquelinnes-i otthonából, hogy felvegye egy barátját a brüsszeli Gare du Nord pályaudvaron, kevesebb mint 145 kilométerre a házától. A 67 éves nőnek kevesebb mint 2 órába telt volna ez az út, azonban 2 napra nyom nélkül eltűnt.
Egy GPS-hiba miatt ugyanis a nő öt országhatárt megkerülve száguldott át a kontinentális Európán, majd 1450 kilométerrel arrébb, Horvátország fővárosában, Zágrábban kötött ki, mielőtt rájött, hogy valamikor egy, vagy több rossz kanyart is vett.
Az akkori helyi híroldalak szerint a nő kétszer megállt tankolni és egyszer az út szélén aludt a járműben.
Mindenféle táblát láttam, először franciául, majd németül, végül horvátul, de tovább vezettem, mert zavart voltam.
Bár barátja végül segítség nélkül is hazajutott a pályaudvarról, fia bejelentette eltűnését, miután semmi hírt nem kapott Moreauról. A rendőröknek végül sikerült megtalálniuk Moreau-t, aki azt állította, nem is vette észre, hogy rossz úton jár, amíg Horvátországba nem ért.
A Redditen újra napvilágot látó történet alatt sokan nem értették, miért nem vette észre a nő, hogy egy két órás útból két napos lett. Az egyik felhasználó viszont kiemelte, hogy Belgiumban elég laza volt a jogosítványhoz szükséges teszt 50 évvel ezelőtt - írta a Unilad.






