tóth gabi
A járművet csak egy szoftverfrissítéssel sikerült megállítani.
Arizona államban foglyul ejtette az utasát egy sofőr nélküli robottaxi, miután a jármű letért a kijelölt útvonaláról és végtelen kőrözésbe kezdett egy parkolóban - jelentette az amerikai CBS News hírportál.
Az incidensről a pórul járt utas, Mike Johns technológiai vállalkozó számolt be, aki kíváncsiságból rendelt magának a Waymo nevű cégtől egy robottaxit. A járművel a phoenixi Sky Harbor repülőtérre szeretett volna eljutni.
Mike elmondása szerint az út első felében minden rendben alakult, majd az autó egyszer csak behajtott egy parkolóba és körözni kezdett. Ezt észlelve kétségbeesetten próbált segítséget kérni a cég képviselőjétől. Mivel nem tudta irányítani az autót úgy érezte magát, mintha "egy sci-fi szereplője lenne".
- fogalmazott Johns abban a videóban, amit a köröző autóban vett fel, majd föltöltött a közösségi oldalára. A felvétel azóta vírussá vált, és már több mint kétmillió megtekintésnél jár.
Miután Johns elérte telefonon a robottaxit üzemeltető cég egyik képviselőjét, a probléma megoldódott egy távolról indított szoftverfrissítésnek köszönhetően. A pórul járt utas később elmondta, hogy végül elérte a repülőjét, de csak azért, mert a járat közel fél órát késett.
A Waymo egy később kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az utazásért nem számítottak fel díjat, valamint leszögezte, hogy az önvezető autóik több millió utazást hajtottak végre biztonságosan.
Az NBC beszámolója szerint az incidens megszólalásig hasonlít egy tavaly decemberben történt esethez, amely során szintén egy robottaxi kezdett végtelen körözésbe és körforgalomban. Akkor szerencsére senki sem ült az elszabadult járműben.