
Friss jelentés bizonyítja: Brüsszelből pénzelik a hazai Soros-szervezeteket
Hazánkban a pénzek nagy részét a civilek helyett a Soros- hálózathoz tartozó politikai nyomásgyakorló szervezetek kapják:
Elkészült a Szuverenitásvédelmi Hivatal legfrissebb vizsgálata, amelyben a Soros-hálózat brüsszeli finanszírozását járták körbe. A jelentésből kiderül, hogy az Európai Bizottság a Soros-hálózat tagjai számára az elmúlt években lehetővé tette, hogy közvetlenül Brüsszelből jussanak működési forrásokhoz.

A civil szektornak elkülönített uniós támogatási pénzek megszerzése érdekében jelentősen átalakították a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program (CERV) pályázati keretrendszerét, méghozzá a Soros-hálózat érdekeinek megfelelően.
A CERV programot tehát valójában nem a valódi civilek, hanem a politikai nyomásgyakorlás finanszírozására használják.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal a vizsgálat során a következő súlyos megállapításokat tette:
- Az Európai Bizottság 2021-ben indította el a CERV programot, melynek keretein belül civil szervezetek közvetlenül pályázhattak támogatásokra. A program forrásait a Soros-hálózat saját céljaira kívánta fordítani. Ennek érdekében Soros György és szervezetei komoly lobbitevékenységet végeztek Brüsszelben, és elérték, hogy a források döntő többségét ők használhassák fel.
- Hazánkban a program pénzeinek nagy részét a magyar civilek helyett a Soros-hálózathoz tartozó politikai nyomásgyakorló szervezetek kapják: a teljes összeg háromnegyede a hálózathoz került, annak ellenére, hogy csupán az összes szervezet egynegyedét teszik ki. Ilyen szervezet például: a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, Menedék, Migránsokat Segítő Egyesület, Szivárvány Misszió Alapítvány.
- Az elmúlt két évben közel 5 milliárd forintot szereztek meg a szervezetek, amiből a politikai nyomásgyakorló szervezetek megpróbálták a megrendelő érdekeinek megfelelően tematizálni a nyilvánosságot, valamint hazánkkal szemben nemzetközi nyomásgyakorlást folytattak. Ennek Magyarország szempontjából az eddigi legsúlyosabb következménye, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a hazánkat megillető közel 22 milliárd eurós keretnek mostanáig csak a töredékéhez jutott hozzá.
- A feltárt információkból egyértelműen látszik, hogy a Soros-hálózat megszállta a brüsszeli intézményrendszert. A brüsszeli pénzalap nem az európai polgárok, hanem a Soros-hálózat érdekét szolgálja. A magyar adófizetőknek jelenleg ráadásul semmilyen ráhatásuk nincs arra, hogy mire költik el valójában a pénzeket, melyek magyar közpénzt is tartalmaznak. Mindez súlyosan sérti a tagállamok szuverenitását, és ellentétes nemcsak a magyar, hanem az európai emberek érdekeivel is.
Orbán Viktor: Sorosékat ki kell szorítani Brüsszelből
Amikor 2016-ban Donald Trump először nyert, akkor történt valami, amiről keveset beszéltünk; ez pedig az, hogy akkor a demokraták átmenekültek Washingtonból Brüsszelbe. Most ugyanez történik. Tehát Soros György elvesztette a csatát Amerikában, és a csapatai most visszahúzódtak Brüsszelbe. Tehát nekünk, európaiaknak most egy nagyon nehéz időszakkal kell szembenéznünk
- erről beszélt Orbán Viktor korábban a Kossuth rádiónak adott interjújában. A miniszterelnök szerint egyetlen célunk lehet, ha valóban úgy akarunk élni, ahogyan az a magyarok akarata és szándéka szerint való, hogy ki kell őket szorítani Brüsszelből. A kormányfő elmondta: ha ezt nem tesszük meg, akkor az amerikai demokraták - és egyben a Soros-birodalom - politikáját fogják Brüsszelben folytatni, ami ellentétes az európai emberek és a magyar emberek érdekével is.
Ezért a 2025-ös évnek a legfontosabb külpolitikai célja az, hogy a Soros-birodalmat kiszorítsuk Európából, visszaszorítsuk Amerikába.
Ez az én eltökélt célom erre az évre nézve. Eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és a magyar szuverenitást veszélyeztető külföldi hálózatokat fölszámoljuk, és hazaküldjük. És abban reménykedem, hogy ezzel Magyarország nem lesz egyedül, hanem a patrióták Európában hasonló állásponton lesznek, és nemcsak Magyarország kezdi meg ezt a munkát, hanem mások is. Ez komoly vitákat eredményez Brüsszellel, amelyeket értelmesen le kell folytatni, be kell mutatni az európai emberek érdekét, ki kell mutatni, hogy a Soros-féle hálózat európai jelenléte ellentétes az európai emberek érdekével, és utána egy határozott mozdulattal az óceán túlsó partjára vissza kell őket szorítani.







