
3 milliós nagyvárosban tiltották be teljesen a köztéri dohányzást
Így tennék „biztonságosabbá, tisztábbá és vonzóbbá" a várost.
Japán harmadik legnépesebb városában, a közel hárommillió Oszakában életbe lépett az e helyi rendelet, amely teljesen megtiltja a dohányzást közterületeken. A szabályozás nem csak a hagyományos dohánytermékekre, hanem az elektromos cigarettákra is vonatkozik - jelentette a helyi sajtóra hivatkozva a CNN.

A világviszonylatban is rendkívül szigorú szabályozást még tavaly szavazta meg az önkormányzat. A döntést azzal indokolták, hogy így szeretnék „biztonságosabbá, tisztábbá és vonzóbbá" tenni a várost. A szigorítás a 2025-ös világkiállítás előkészületeinek része.
"Oszaka városa kiterjeszti a nemdohányzó területeket az egész városra, hogy növelje a biztonságot, a tisztaságot és a nemzetközi turisztikai célpontként kialakított képet. A kezdeményezés célja nemcsak a város szépítése, hanem az is, hogy a lakosok és a látogatók számára biztonságos, védett és kényelmes életkörülményeket biztosítson"
- áll a városi önkormányzat rendeletében.
Japánban eddig is szigorú dohányzási szabályok voltak érvényben: az éttermekben, irodákban és tömegközlekedési eszközökön tilos volt a dohányzás, és egyes városok már korábban is korlátozták a közterületi cigarettázást. Egyes régióiban még a sétálás közbeni dohányzást is tiltják a helyi rendeletek. Ezt a szabályt korábban az egész országra ki akarta terjeszteni a nemzeti parlament, de ezt egyes törvényhozók ellenállása megakadályozta. Az éttermekben és hivatalokban már eddig is tiltották a dohányzást. 20 éven aluliak nem dohányozhatnak, és nem vásárolhatnak dohányterméket.
A dohányzás visszaszorítása Japánban hosszú távú cél. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adati szerint míg 2000-ben még a Japán lakosság 32 százaléka dohányzott, 2022-re 16 százalékra esett vissza ez a szám.







