kulcsár edina
A gyászoló család végre méltó búcsút vehet a bajai kisfiútól.
Till Tamás tragikus eltűnése országos ügy lett. A 11 éves bajai kisfiú 2000-ben tűnt el nyomtalanul, szülei azonban egészen idén nyárig nem adták fel, amikor is júniusban a rendőrség olyan információhoz nem jutott, amely során ráakadtak Tamás emberi maradványaira. Szülei teljesen összetörtek. Édesnyja Tillné Kati a Baonnak nyilatkozva arról mesélt, hogy most, fia temetésére készülve nem képes mást érezni, mint ürességet és mérhetetlen fájdalmat.
Ezt sehogy sem lehet feldolgozni. Az ember ezt így fogadja el, ahogy megtörtént, de soha nem érthetjük meg, hogyan bánhatott valaki ilyen kegyetlenül egy 11 éves gyerekkel. Szörnyű ürességet érzek, fájdalmat, amit szavakba önteni sem lehet. Éjjel-nappal velünk van, a szívünkben mindig itt lesz. A lakás minden apró szeglete őt idézi, a képek, az emlékek mind hozzá kötődnek
- nyilatkozta az édesanyja sírva.
Egyet azonban így biztos megkapnak: a lezárást. Tamás hirtelen eltűnése és az évekig tartó keresése ugyanis bizonytalanságban hagyták a családot. Így, mégha fájóan is, de méltó körülmények között búcsút vehetnek a tragikus fiatalon elhunyt kisfiúról, aki mindössze biciklizni indult azon a végzetes napon.
Till Tamást december 5-én helyezik végső nyugalomra.