RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: már két éve halott lehet az augusztusban eltűnt 6 éves kisfiú

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 12. 12. 22:00

A gyermek édesanyja hazudhatott a rendőrségnek a fiáról.

Az ír rendőrség a héten letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy két évvel ezelőtt meggyilkolta az ekkor mindössze 6 éves Kyran Durnint, akinek ezután elrejtette a holttestét. A gyermek eltűnését azonban rejtélyes módon csak idén augusztusban jelentették, miután az édesanyjával Daylával együtt eltűnt. A nő két nappal a rendőrségi körözés után előkerült, a gyermek azonban nem. Most a rendőrség kijelentette, hogy a nyomozásuk eredménye szerint a kisfiú már két éve halott lehet, és nem volt már életben idén augusztusban, amikor elkezdtek utána kutatni.

bűnöző bilincs rendőr
Egy férfit letartóztatott a rendőrség gyilkosság vádjával /Fotó:  Pexels (illusztráció)

A Metro magazin beszámolója alapján Dayla hazudhatott a rendőrségnek, amikor az előkerülése után azt állította, hogy két nappal korábban még életben látta a fiát. 

A gyanú szerint valójában 2022 májusa óta nem látta senki életben a gyermeket. Az édesanyával szemben nem indított egyelőre eljárást a rendőrség, ám a lap tájékoztatása szerint a héten kihallgattak egy nőt is az üggyel kapcsolatban, de őt vádemelés nélkül szabadon engedték. Arról azonban nincs információjuk, hogy az édesanya azonos-e a kihallgatott személlyel. 

Az viszont biztos, hogy egy férfit letartóztatott a rendőrség, és őt azzal gyanúsítják, hogy meggyilkolta a 6 éves kisfiút két évvel ezelőtt. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.