KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.12.05.

Joe Biden elaludt az afrikai csúcstalálkozó közben

Épp az Egyesült Államok érdemeit sorolták, amikor az elnök elbóbiskolt.

Szerző Ripost

Joe Biden leköszönő amerikai elnök látszólag elszundított az afrikai vezetőkkel tartott szerdai csúcstalálkozója közben Angolában - jelentette több angolszász hírportál, köztük a Daily Mail online kiadása. Más lapok úgy számoltak be az incidensről, hogy Biden nem aludt, csak fáradt volt, és nem tudta nyitva tartani a szemét.

Joe Biden elaludt az afrikai csúcstalálkozó közben

Az amerikai elnök a hét elején indult afrikai körútra, amely a leköszönő kormányfő első és egyetlen látogatása a fekete kontinensre. A látogatás zárásaként Biden szerdán részt vett egy csúcstalálkozón, amin Afrika számos állam- és kormányfője jelen volt. A megbeszélésről készült videók tanúsága szerint a 82 éves amerikai elnök éppen akkor szunyókált el a tárgyalóasztalnál, amikor Tanzánia alelnöke, Philip Mpango beszélt hozzá, és Amerika érdemeit sorolta. 

A közösségi médiában megjelent videóhoz kapcsolódóan többen azt írták, úgy tűnt, mintha az elnök elaludt volna. Néhányan kritizálták az államapparátust, hogy egy 82 éves embert háromnapos afrikai útra küldenek, míg mások kínosnak nevezték az esetet az Egyesült Államokra nézve.

A szunyókálós incidenst megelőzően Biden bejelentette, hogy egymilliárd dolláros humanitárius segélyt nyújt az afrikai aszály és élelmezési bizonytalanság által sújtott embereknek. Az Afrika-látogatás egyik legfontosabb célkitűzése egyébként az úgynevezett Lobito-folyosó kiépítése. A részben amerikai finanszírozású tervezett vasútvonal a kulcsfontosságú nyersanyagok szállításának egyszerűsítését szolgálja a Kongói Demokratikus Köztársaság belsejéből.

Joe Biden három napos látogatásra érkezett Afrikába

Az incidens kapcsán fontos elmondani, hogy Bidennel nem először fordult elő, hogy egy fontos tárgyalás közben elszunyókált. Hasonló helyzetbe legutóbb 2021- novemberében, a Glasgow-ban tartott klímacsúcson (COP26) került az amerikai kormányfő. Akkor az elnök egyik segítője odament Bidenhez, és diszkréten felkeltette. 

Biden 2021-ben az ENSZ 26. klímaváltozási konferenciáján ugyancsak elaludt, máskor kisétált egy televíziós interjúról, elesett a kerékpárjával, neveket kevert össze, a súgógépről a neki szóló instrukciókat is felolvasta, eltévedt a színpadon, vagy épp a levegővel fogott kezet.


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek