kulcsár edina
Az eset jól mutatja: rém egyszerű kijátszani a nyugati szankciókat.
Egy kazah bugyimodell nagy tételben szállítja a nyugati haditechnikát az orosz fegyvergyártó vállalatoknak, és ezzel egyetlen törvényt vagy szankciót sem sért meg - jelentette egy napokban megjelent oknyomozó cikkében a BBC. A brit közszolgálati hírportál szerint a feltárt eset egyértelműen kérdéseket vet fel az ukrajnai invázió hatására bevezetett szankciók hatékonyságával kapcsolatban.
A Valeria Baigascina néven azonosított bugyimodell a párhuzamos import adta lehetőségeket használja ki a szankciók kijátszására. A BBC beszámolója szerint a 25 éves fiatal nő létrehozott egy közvetítőcéget a kirgizisztáni Biskekben, majd azon keresztül összekötötte a brit kínálatot az orosz kereslettel. Baigascina eredetileg a közép-ázsiai Kazahsztánból származik, de jelenleg Fehéroroszországban él. Közösségimédia-modellként sokat utazik, az utóbbi években Dubajban, Sri Lankán és Malajziában is járt.
A BBC cikke szerint Baigascina a cégével több mint 2 millió dollár értékben (785,8 millió forint) vásárolt fel Nagy Britanniában gyártott csúcstechnológiás objektíveket az elmúlt hónapokban, majd továbbküldte azokat az Oroszországban található Ural Optikai és Mechanikai Üzembe. Itt többek közt bombacélzó berendezéseket gyártanak az orosz hadsereg számára.
A bugyimodell által felvásárolt optikai eszközöket katonai célzó- és megfigyelőrendszerekhez használják az elképesztő pontosságuk és precizitásuk miatt. Többek közt ilyen lencsék találhatók a brit Challenger 2 harckocsikban és az amerikai F–35-ös vadászrepülőgépekben is. Az eszközök szerepelnek a szankciós listán, vagyis legálisan nem exportálhatók Oroszországba.
A BBC elérte telefonon a modellt, aki elmondta, hogy bár valóban ő volt a cég alapítója, de májusban eladta azt egy Angelina Zhurenkoa nevű barátnőjének. Baigascina tagadta a csempészésre vonatkozó vádakat, mondván, hogy amikor az övé volt a cég, „semmi ilyesmit nem fuvaroztak”. A titokzatos barátnő, Angelina Zhurenkó amúgy szintén nem lehet kispályás, ugyanis a haditechnikai termékek csempészése mellett még egy fehérnemű üzletet is vezet Kazahsztánban. Őt szintén elérték telefonon, de ugyancsak tagadta a vádakat.
A BBC megkereste a lencséket gyártó brit vállalatot is, ahol közölték, nem szegték meg a szankciókat, nem álltak kapcsolatban Oroszországgal vagy Kirgizisztánnal és a szóban forgó szállítmányokról sincs információjuk.
Az eset kapcsán fontos elmondani, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciót óta egyes posztszovjet országok exportja több száz százalékkal nőtt, mivel az itt bejegyzett cégeket közvetítőként használják fel a nyugati korlátozóintézkedések megkerülésére.