Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2024.12.10.

Randin lett rosszul, 3 százalékot adtak az édesanya túlélésére a dokik

Nem hiszed el, mi volt az első tünet, ami a háromgyermekes anyukánál jelentkezett.

Kétségtelenül újjászületett az a 39 éves, háromgyermekes édesanya, akit egy randevúról a mentők vittek el, majd toltak be a műtőbe úgy, hogy az orvosok tudták: az ehhez hasonló beavatkozásoknál a túlélés esélye 3 százalék körül van. Stefani Anderson azóta elmondhatja: nem csak azok közé a ritka szerencsések közé tartozik, akik túlélték, amin keresztül ment, de azóta jobban megtanulta értékelni az élet apró örömeit, hiszen a saját bőrén tapasztalta meg: a kaszás bármikor, bárkihez bekopogtathat.

kórház műtét beavatkozás operáció
3 százalék esélyt adtak az édesanya túlélésére az orvosok  Fotó: Unsplash

Az amerikai Salt Lake Cityben élő nő szeptemberben lett rosszul, méghozzá egy étteremben. 10 perce voltak ott, amikor az első tüneteket tapasztalta: elkezdett fájni az állkapcsa, majd a fájdalom áthúzódott a kulcscsontjára is, és egyre rosszabb lett. Azonnal hívták a mentőket. Később derült ki: az aortája gyakorlatilag szétrepedt. Nyitott szívműtétet kellett rajta elvégezni. A helyzet pikantériája: Stefani 10 éve élt mellkasi aorta aneurizmával, amiről az orvosok is tudtak: kilenc nappal később lett volna a tervezett műtét, ami rendbehozta volna az értágulatot. Mint később a The Sunnak beszámolt az esetről: felkészítették arra, hogy az aneurizma vezethet hasonlóhoz, azonban egész más tünetekre készült: se fejfájást, se mellkasi fájdalmat nem tapasztalt.

Természetesen rendkívül hálás azért, hogy megmentették.

Egy második esélyt kaptam az életre. Azt mondják, két lábon járó csoda vagyok. A kardiológusom azt mondta, "gratulálok, hogy életben van", mert nem kéne itt lennem

 – jelentette ki, hozzátéve: biztos volt benne, hogy meg fog halni.

"Emlékszem, amikor édesanyám behozta a gyermekeimet a kórházba, és én azt mondtam nekik, hogy minden rendben lesz. Nem volt időm arra koncentrálni, milyen rémisztő a helyzet. Volt 10 évem arra, hogy utánanézzek, mi ez az egész, és tudtam, hogy az esélyeim nem túl jók. Egész idő alatt azt gondoltam, hogy meg fogok halni, és hogy ez az utolsó éjszakám." 

Stefani az első, életmentő beavatkozás után még 11 napot töltött kórházban, és átesett egy újabb műtéten is. Azóta minden egyes napnak örül, ugyanakkor retteg is:

"Félelemben élek, hogy ez újra megtörténik. Azóta kétszer kerültem kórházba, a gyógyulási folyamat alatt fellépő tünetek miatt" – magyarázta.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek