KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.11.15.

Szeptember 11-hez hasonló terrortámadásra készültek Amerikában

A merénylet kitervelőjét idejében elfogták a hatóságok.

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) őrizetbe vett egy dzsihadista férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nevében egy „szeptember 11-i stílusú” terrortámadást tervezett elkövetni az Egyesült Államokban - írja az Igazságügyi Minisztérium közleményére hivatkozva a CNN. 

Szeptember 11-hez hasonló terrortámadásra készültek Amerikában

Az "Anas Saido" néven azonosított gyanúsítottat terrortámadás előkészítésével, és terrorszervezet finanszírozásával vádolják. A férfit a Texas állambeli Houston városban tartóztatták le november elején. Az ügyészség tájékoztattatása szerint már első bírósági meghallgatásán részletes beismerő vallomást tett.

A vádirat szerint a férfi 1996-ban született Houstonban, de gyerekkorában Libanonba költözött, ahol 2014-ig élt a családjával, majd visszatért Amerikába. A Hamász 2023. október 7-i terrortámadását követően többször megpróbált visszatérni a Közel-Keletre, hogy csatlakozhasson az Iszlám Államhoz, a houstoni otthonát pedig "biztonságos menedékként” ajánlotta fel a terrorszervezet operátorainak arra az esetre, ha amerikai földön szeretnének tevékenykedni.

Bírósági dokumentumok szerint az FBI 2017-ben szerzett először tudomást arról, hogy Said az Iszlám Állam híve, miután ISIS feliratú matricákat rendelt az internetről. Ekkor őrizetbe vették, de vádat nem emeltek ellene, ugyanis ígéretet tett arra, hogy "a továbbiakban nem terjeszti az ISIS propagandáját". 2023 végén azonban az FBI felfedezte, hogy a hivatalos oldalán kívül több Facebook-profilt is üzemeltet, melyeken keresztül erőszakos terrortámadásokat, köztük egy szeptember 11-hez hasonló merénylet szervez. Hogy ezek mennyire voltak előrehaladott állapotban, azt nem tudni. 

"Said viselkedése a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadása után változott meg radikálisan, ekkor kezdett terrortámadások szervezésébe"

- mondta Douglas. A. Wiliams Jr., az FBI megbízott különleges ügynöke.

Letartóztatását követően Said beismerte, hogy felkereste a houstoni zsinagógákat és az izraeli konzulátus, hogy megvizsgálja melyik ellen lenne a legegyszerűbb támadást végrehajtani. Emellett azt mondta, hogy meg akarta ölni egy meg nem nevezett zsidó szervezet vezetőjét, hogy "leállítsa Izrael finanszírozását".

Az FBI kihallgatta Said testvéreit és édesanyját is, akik kivétel nélkül terhelő vallomást tettek a terrorizmussal vádolt rokonukra. Elmondásuk szerint Said „nyíltan elismerte nekik, hogy harcolni akar Izrael hívei ellen, és meg akarja ölni őket”.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek