KÜLFÖLD

Szerző P. Flóra

Létrehozva: 2024.10.05. 15:30

"Szerelmes vagyok a mostohatestvérembe - a szüleink szerint ez vérfertőzés, de nem szakítunk"

A pár össze akar házasodni és nem érdekli őket, hogy a családjuk vagy más emberek mit mondanak.

Egy pár, akik szüleik házassága után ismerkedtek meg, azt mondja, nem akarja abbahagyni a mások szerint vérfertőző kapcsolatát, mert szerelmesek egymásba. A szüleik undorodnak a kapcsolatuktól, ők azonban kitartanak egymás mellett.

szerelem, kapcsolat, párkapcsolat
Fotó: Pixabay

A pár férfi tagja a Redditen osztotta meg a történetüket, amely szerint 10 évesen ismerkedett meg a mostohahúgával, akivel két és fél éve élnek párkapcsolatban.

"Nem titkoljuk, mintha szégyellni való lenne, de nem is szoktunk kérkedni a kapcsolatunkkal. A szüleink egy ideig nem tudták, egyszerűen nem mondtuk el nekik, hogy ne érezzék magukat kínosan. Körülbelül egy hónapja azonban rájöttek és kiakadtak. Amennyire csak lehetséges, igyekeztünk higgadtak és megértőek lenni, és biztosítottuk őket arról, hogy nem csinálunk semmi felelőtlenséget, és a kapcsolatunk teljesen egészséges. Azonban egyszerűen nem akartak megérteni minket, és továbbra is dühösek voltak ránk, és elhordták a kapcsolatunkat mindennek, a vérfertőzéstől a felelőtlenen át a pusztítóig".

A pár kapcsolatát megmérgezte a szüleik hozzáállása. A férfi bevallotta, a barátaikkal beszéltek a kapcsolatukról, akik nem látnak benne semmi rosszat, de úgy vélik, a pár szülei sosem fognak jó szemmel tekinteni a kapcsolatra, ami érthető. A pár most azon töpreng, ésszerűtlen lett volna azt várni, hogy a szüleik elfogadják, hiszen mindketten boldogok a kapcsolatban és nem tervezték, hogy szakítanak.

A Reddit népét is megosztotta a nem mindennapi kapcsolat. Egy hozzászóló ezt írta: "Fél életedet testvérként élni, majd úgy dönteni, hogy akkor szexeljetek, abnormális".

"Jogod van azzal randevúzni, akivel szeretnél, de együttérzek egy szülővel, aki ezt furcsának tartja. Remélhetőleg a szüleid átgondolják, hogy megértőbbek lesznek" - írta egy másik kommentelő.

Közben egy harmadik azt mondta: "Nem vagytok rokonok, így ez nem különbözik attól, mintha valakivel randiznál, akivel ennyi idős korod óta barátok vagytok."

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek