RETRO RÁDIÓ

Megszakad a szív: a nagymama még boldogan fotózta 3 éves unokáját, másodpercekkel később a kicsi már halott volt

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2024. 10. 19. 14:30

A nagymama éppen a két unokájára vigyázott, amikor megtörtént a tragédia.

Egy idahói  nagymama fényképet készített hároméves unokájáról, néhány másodperccel azelőtt, hogy egy gázolásos balesetben meghalt Samantha Jensen édesanyja, Jamie a 3 éves Scarlettre és kétéves testvérére, Henryre vigyázott, amikor 2022-ben megtörtént az elképzelhetetlen.

Fotó: TikTok

Csak most, két évvel később érezte úgy, hogy készen áll arra, hogy megossza az utolsó képet a gyerekekről, akik együtt játszottak, mielőtt Scarlett tragikusan meghalt. 

A TikTokon megjelent bejegyzésében Samantha ezt írta: „Az édesanyám 16:47-kor készítette ezt a képet, és a lányom halálának időpontja 16:52 volt. Anyám nem tudta, hogy élete utolsó pillanatait örökíti meg. Igazán nehéz nekem nézni ezt a képet, tudva, hogy ami ezután következik, összetöri a szívem".

A kis csapat fagyizni indult, ám Scarlett virágot akart szedni. Miközben a kislány elmélyülten válogatott a sárga és lila virágok között, egy autós száguldott nekik. A nagymama még kiabált, hogy álljon meg és megpróbálta félrelökni a gyerekeket, de a sofőr túl gyorsan hajtott, így eltarolta a két gyereket és Jamie-t.

„Scarlett szinte azonnal meghalt, anyám és Henry pedig súlyosan megsérült” – emlékezett vissza Samantha. 

A gyásztól sújtott anya csak hetekkel később vette észre, hogy édesanyja olyan képet készített, amely Scarlett utolsó pillanatait dokumentálta. 

„Anyukám elvesztette a telefonját, amikor elütötték őket, és eltartott egy ideig, amíg megtaláltuk, így amikor végül megtaláltuk, átnéztem a képeket, és megtaláltam azt” – mondta Samantha. Samantha számára kezdetben „kínzó” volt a kép nézése. 

„Az elején rendkívül fájdalmas volt ránéznem. Hogyan lehet megbékélni a gyermekedről készült „utolsó kép” létezésével?"

 

Két évvel később azonban elkezdte értékelni a fényképet, vigaszt talált a rajta ábrázolt nyugodt jelenetben, megosztotta TikTok-fiókján, ami szívmelengető válaszokat váltott ki idegenektől.  

Samantha így nyilatkozott: „Hihetetlenül hálás vagyok a fotóért. Megragadja utolsó pillanatainak békés érzését, azt a szépséget, ami körülvette, amikor utolsó lélegzetét vette. Örökké boldognak és gondtalannak fogom képzelni, ahogy virágot szed a legjobb barátjával és Meemaw-val."

Az ütközést követően Henryt egy gyermekkórházba kellett szállítani, ahol "gerinctörést, hat törött bordát, állkapocstörést, kulcscsonttörést, májsérülést és számos más sérülést találtak". A kétéves kisfiú „egy hetet töltött az intenzív osztályon, mielőtt elég stabil volt ahhoz, hogy hazaengedjék, és 10 hétig volt rajta a teljes testmerevítő.

"Scarlett imádta a lovakat, az egyszarvúkat, az, hogy ő a nagy testvér, valamint a Jégvarázs és Spirit című filmeket. Élete legnagyobb örömét a testvérei jelentették. Szeretett segíteni Molly baba gondozásában, és a legjobb barátjával, Henryvel játszani. Anélkül, hogy Scarlett rohangálna, a ház olyan csendesnek és üresnek tűnik nélküle”.

A sofőr elmenekült a helyszínről, ám a rendőröknek sikerült kézre keríteni. Végül 10 év börtönt kapott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.