RETRO RÁDIÓ

A szaúdi herceg lezúzta Donald Trump egykori jachtját

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 15. 13:14

A hajó szó szerint letarolta a kikötőt.

Belehajtott egy hullámtörőbe és súlyos sérüléseket szenvedett Al-Waleed bin Talal szaúdi koronaherceg szuperjachtja - írja a New York Post amerikai napilap. A 70 millió font, vagyis csaknem 35 milliárd forint értékű hajó korábban Donald Trump tulajdonában állt, és az 1983-as "Soha ne mondd, hogy soha" című James Bond-filmben is felbukkant.

A szaúdi herceg lezúzta Donald Trump egykori jachtját

Sajtóbeszámolók szerint a baleset pénteken délután történt a tunéziai Bizerte kikötőjében. Az incidens körülményeit egyelőre még vizsgálják a hatóságok, a helyszínen készült felvételek alapján azonban annyi biztosan állítható, hogy a Kingdom 5-KR nevű jacht orral nekiment a dokknak, melynek következtében a hajótest teljesen átszakadt. 

Szemtanúk elmondása szerint a jacht túl nagy sebességgel hajtott be a kikötőbe, és nem tudott idejében megállni. Szakértők szerint a hajó fél évre biztosan használhatatlanná vált, a javítási költsége pedig elérheti az egymillió dollárt.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a jacht 85 méter hosszú, 5 emeletes, 11 lakosztály található rajta, és egyszerre 22 vendéget képes befogadni. A fedélzeten helyet kapott egy úszómedence, könyvtár, diszkó, moziterem, fodrászszalon és egy kórház - műtővel kiegészítve. A hajó maximális sebessége 20 tengeri csomó, azaz átszámítva 37 km/h. 

A balesetező jachtot 1980-ban építtette a Benetti nevű olasz hajóvállalat, majd ugyanebben az évben eladták 100 millió dollárért Adnan Khashoggi szaúdi fegyverkereskedőnek. Amikor a hajót vízre rakták, a világ legnagyobb jachtjának számított, ma már viszont csak a 106. helyen áll ebben a ragsorban. 

Miután a hajó 1983-ban felbukkant egy James Bond-filmben, egyfajta pop-kulturális ikonná vált. A Queen rockegyüttes még egy dalt is írt róla "Khashoggi's Ship" címmel. 

Donald Trump és első felesége, Ivana Trump a jacht fedélzetén

A hajó első tulajdonosváltása 1988-ban történt, amikor megvette a brunei szultán, aki szinte azonnal továbbadta Donald Trumpnak. Az akkori ingatlanmogul "Trump Princess" névre keresztelte a jachtot,  Atlantic City kikötőjében parkoltatta, és fényűző partikat tartott a fedélzetén. Trump 1991-ben adta el a jachtot a jelenlegi tulajdonosának, Al-Waleed bin Talal szaúdi hercegnek. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.