RETRO RÁDIÓ

Vatikáni mintára új iszlám állam jöhet létre Európában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 09. 23. 17:54
Frissítve2024. 09. 23. 17:55

Az országnak lenne saját közigazgatása, útlevele és határa.

Edi Rama albán miniszterelnök az ENSZ hétvégi közgyűlésén bejelentette, hogy vatikáni mintára létrehoznának egy iszlám mikroállamot a "bektási" muszlim rend számára Albánia fővárosában, Tiranában. Az új országról még nem sok részletet árult el a kormányfő, de azt már tudni lehet, hogy a "Bektási Rend Szuverén Állama" nevet fogja viselni - írja a helyi sajtó

Vatikáni mintára új iszlám állam jöhet létre Európában

Ha minden a tervek szerint alakul, a muszlim mikroállam a világ legkisebb országa lesz, mindössze egynegyede Vatikánváros méretének. Az új ország Tirana keleti felében, egy 10 hektáros területen kapna helyet, ahol jelenleg a Bektasi Patriarchátus központja működik. 

Az országnak lenne saját közigazgatása, útlevele és határa is, ugyanakkor nem lennének az albán jogrendtől eltérő életmódbeli korlátozások. Szabadon lehetne például alkoholt fogyasztani, és a nőkre sem vonatkoznának öltözködésbeli szabályok. Az ország államfője Baba Mondi, bektási muszlim rend vallási vezetője lenne. Elmondása szerint a leendő államot "szeretettel és kedvességgel" kívánja majd irányítani.

Edi Rama szerint példaként szolgálhat egy nyíltan mérsékelt iszlám állam, amivel előre lehetne mozdítani a vallási toleranciát Albániában. „Ne hagyjuk, hogy a muszlimokkal kapcsolatos sztereotípiák határozzák meg, kik is a muszlimok” – fogalmazott.

A bektásik a síita szúfi rend követői, amelyet a 13. században alapítottak Törökországban, és a hadsereg elit katonai egységének, a janicsároknak volt a rendje. A szúfik nem érvényesítik a vallás szigorúbb előírásit, ezért az iszlám egyik legliberálisabb ágaként tartják számon.

Mivel a török vezetés évszázadokon keresztül módszeresen elnyomta a rendet, annak területe a mai Albániára, Koszovóra és Észak-Macedóniára korlátozódott. A rendet először a 17. században, II. Mahmud oszmán szultán tiltotta be, majd 1925-ben a Török Köztársaság alapító atyja, Mustafa Kemal Atatürk. Ezt követően a rend központja Tiranába került.

 

Úgy tudni, hogy egy jogi szakértőkből álló csapat, beleértve nemzetközi jogászokat is, már dolgozik azon a törvényjavaslaton, amely meghatározná az új állam státuszát. Ezt az albán parlamentnek kell majd elfogadnia kétharmados többséggel. Az azonban egyelőre még kérdéses, hogy melyik ország ismeri majd el a bektásik szuverenitását.

Baba Mondi vallási vezető reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és más nyugati nagyhatalmak elismerik majd az állama függetlenségét. „Megérdemlünk egy saját államot” – fogalmazott.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.