tóth gabi
Egyre több európai vezető szorgalmazza az ukrajnai háborúról lezárását
Antonio Tajani olasz külügyminiszter nemzetközi erőfeszítéseket sürgetett egy Oroszország és Ukrajna között béketárgyalás mihamarabbi megszervezésére. A Corriere della Sera című napilapnak nyilatkozva a tárcavezető kijelentette, hogy „még az év vége előtt komoly békekonferenciát kell tartani” a konfliktus lezárása érdekében.
- fogalmazott az olasz külügyminiszter.
Tajani az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban elmondta, hogy fenntartás nélküli katonai, polgári és pénzügyi segítséget nyújtott az olasz kormány Kijevnek. Mint fogalmazott: Zelenszkij nem kért annál többet, mint amit Olaszország juttatott. Azt is elmondta, bízik abban, hogy az év vége előtt sor kerülhet egy békekonferenciára.
Az interjút készítő újságíró azt kérdezte a külügyi tárca vezetőjétől, mi a véleménye a washingtoni és londoni aggodalmakról arra vonatkozóan, hogy Irán kétszáz rakétát szállítana Moszkvába nukleáris technológiáért cserébe.
Tajani ismertette, hogy létezik egy G7-dokumentum arra vonatkozóan, hogy a tagországok határozottan elutasítják, amit Irán tesz, azaz hogy fegyvert szállít Moszkvának. Ez ugyanis sérti a nemzetközi jogot és fenyegeti Európa biztonságát is.
A "Hajrá, Olaszország!" párt elnöke azt is hozzáfűzte, azzal a kéréssel fordulnak Kínához is, hogy ne szolgáltasson fegyvereket vagy technológiát Oroszországnak, hanem inkább működjen együtt abban, hogy Moszkva megtegye a szükséges lépéseket a háború befejezésére és visszavonuljon a megszállt ukrán területekről.
Tajani kijelentései kapcsán fontos elmondani, hogy egyre több európai vezető szorgalmazza az ukrajnai háború lezárását célzó nemzetközi tárgyalások második fordulóját, ezúttal Oroszország részvételével.
Múlt héten Olaf Scholz német kancellár kijelentette, hogy hamarosan újabb békekonferenciára lesz szükség, és „Oroszországnak ott kell ülnie az asztalnál”. Ragaszkodott ahhoz, hogy Kijevnek és nyugati támogatóinak „meg kell vizsgálniuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre” a konfliktus rendezésére.
Moszkva egyébként a svájci békekonferenciát „a tárgyalások paródiájának" nevezte, mert az esemény elsősorban Volodimir Zelenszkij úgynevezett „békeformulájának” megvitatására irányult, amelyet Oroszország irreálisnak minősített.
Moszkva többször hangsúlyozta, hogy soha nem utasította el a tárgyalásokat Ukrajnával, de rámutatott, hogy az ilyen tárgyalásoknak nem valamilyen légből kapott követeléseken kell alapulniuk, hanem a helyszínen lévő realitásokon és a legutóbbi, 2022-es törökországi orosz-ukrán tárgyalásokon aláírt dokumentumokon.