RETRO RÁDIÓ

„Éreztem, hogy eltörik a hátam” – Egyetlen rossz mozdulat tette tönkre Henrietta életét

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 09. 14. 10:00

Az edzőteremben tett rossz mozdulat miatt bénult le egy édesanya.

Henrietta Paxton a szokásos módon edzett az edzőtermében, és éppen egy sorozat guggolás közepén volt, amikor véletlenül megcsúszott és a 120 kilós súlyzója a hátára esett, összezúzva a gerincét.

kórház, orvosok, folyosó
Fotó: Pexels

„Valószínűleg ez volt egész életem legrémisztőbb pillanata. Tudtam, hogy mi történik, és nem tudtam semmit sem tenni, hogy megállítsam, szóval szörnyű volt. A fájdalom leírhatatlan volt, semmihez sem tudom hasonlítani. Azt hiszem, mélyen legbelül tudtam, hallottam és éreztem, ahogy a hátam eltörik” - mondta a salisburyi Wiltshire-ből származó testnevelő tanárnő.

Néhány lány, aki az edzőteremben tartózkodott, meghallotta a felfordulást, és odasietett, hogy segítsen Henriettától lehúzni a rudat, míg a személyzet egyik tagja mentőt hívott.

Az MRI és CT- vizsgálatok után közölték vele, hogy eltört és kificamodott a gerincének egy része a T11-es és T12-es gerincoszlopnál, és teljes gerincsérülést szenvedett, ami azt jelenti, hogy deréktól lefelé lebénult. A következő napon a kétgyermekes anyuka műtéten esett át, amelynek során öt csigolyáját összecsavarozták, hogy stabilizálják a gerincét.

Az edzőtermi baleset következményeként már nem tud közlekedni a saját otthonában, ezért most elindított egy JustGiving oldalt abban a reményben, hogy összegyűjti a 230 000 fontot, amelyre valószínűleg szükség lesz a háromszintes háza átalakításához.

Az orvosok azt mondták neki, hogy valószínűleg soha többé nem fog járni. Henriettának azonban eltökélt szándéka, hogy mindent megtegyen azért, hogy visszanyerje az irányítást a lábai felett.

Henrietta még mindig érez fájdalmat a hátában, de folytatja a rendszeres tornát, amivel a felsőtestét edzi. Mindig is szenvedélyesen szerette a sportot, sőt két Nemzetközösségi Játékon is indult rúdugrásban, mielőtt 2017-ben térdsérülése miatt visszavonult.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.